Nyárköszöntő baba és felnőtt kirakodóvásár lesz a Jancsárkertben

Nyárköszöntő baba és felnőtt kirakodóvásár lesz a Jancsárkertben június 14-én, vasárnap 8-12 óra között. A Jancsárbörzén nem csak a vásárolni vágyókat, hanem az árusítókat is várják.
2020.06.08. 11:05 |
Nyárköszöntő baba és felnőtt kirakodóvásár lesz a Jancsárkertben

„Ami nálad már csak a helyet foglalja, az másnak kincs lehet.” – szól a Jancsárbörze felhívása.

A vasárnap 8 és 12 óra között, a Jancsárkert Piacon megrendezésre kerülő nyárköszöntő kirakodóvásáron használt, de szép állapotú felnőtt és gyermek ruhaneműk, játékok és kiegészítők széles választéka találhat majd új gazdájára.

A szervezők a börzére várják az árusítani vágyók jelentkezését is: az árusító asztalok két méretben foglalhatók a jancsarborze@gmail.com e-mail címen. A börzére a belépés ingyenes.

Fehérvári színes

  1. Példás életút

    Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.

    2026.06.29.
  2. Szoboszlai a King City Skateparkban

    Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.

    2026.06.29.
  3. Jótékonysági tanszergyűjtés

    Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.

    2026.06.29.
  4. Év fagylaltja 2026

    Az öt kategóriában összesen 72 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 100 féle fagylaltot kínáltak az egész napos rendezvény alatt. A fagylaltokat kiváló szakmai zsűri értékelte, amiben helyet kapott Damniczki Balázs fehérvári cukrászmester is.

    2026.06.28.