-
Dalok a belső békében
November 3-án, kedden 18 órától két New York-i vendégművész, Adarsha Kelly és Vapushtara Jongepier előadásában szólalnak meg Sri Chinmoj spirituális tanító lélekemelő dallamai a Hiemer-ház báltermében. A nemzetközi hírű skót-holland páros ingyenes előadására szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2026.11.02. -
Fehérvári történetek
Új magyar színdarabok megalkotására hirdet pályázatot a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel. A felhívásra olyan műveket várnak, amelyek valamilyen módon Székesfehérvár történelméhez, kulturális örökségéhez vagy a városhoz kötődő hagyományokhoz kapcsolódnak. A pályázat összdíjazása 4,5 millió forint, az első helyezett alkotást pedig a színház színpadra is állítja.
2026.11.02. -
Ökumenikus megemlékezés
Mindenszentek napján, Halottak napja előestéjén a Béla úti temetőben emlékeztek halottainkra. Beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
2026.11.02. -
Bélyegkiállítás a VOKE-ban
Történelmi visszatekintést nyújt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. a tárlat az államalapítástól mutatja be hazánk meghatározó uralkodóit, személyiségeit.
2026.11.02.
Nyári felfedezőtábor a Szent István Király Múzeumban - hétfőn indul az első turnus
Jövő héten kezdődik a Múzeumtábor: a 6-11 éves jelentkezőket két turnusban is várják izgalmas felfedező utakra. „Furcsa tárgyak, rejtélyes történetek, titkos helyek a város zegzugos utcáin és a múzeumban” - a kreatív ismeretterjesztő foglalkozások sok kalandot ígérnek, megoldandó rejtélyekkel és a sok játékkal.
2018.06.15. 09:03 |
Interaktív foglalkozásokkal és sok játékkal várják a felfedező kedvű, 6-11 éves gyerekeket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületbe, ahol a nyári napközis táborok lesznek, június 18-22-e és július 23-27-e között. A turnusok napi háromszori étkezéssel 22 ezer, testvérkedvezménnyel 18 ezer forintba kerülnek. A táborba minden nap 8 óráig kell megérkezni az Országzászló téri bázishelyre.
Jelentkezni Paréj Gabriella múzeumpedagógusnál lehet a 70/338-6169-as telefonszámon vagy a parej.gabriella@szikm.hu e-mail címen.