December 26-a, karácsony második napja Szent István vértanú ünnepe. A karácsony meghittségébe mintha nem illene ez a véres esemény, ennek az Istenben élő, ártatlan, szent embernek kegyetlen kivégzése, elvakult gyűlölettől fűtve, koholt vádak alapján.
Az Élet bölcsője mellé miért állítja az Egyház Szent István vértanú példáját?
Mindez arra tanít, hogy ne csupán egy hangulati idill legyen számunkra a Karácsony, hanem a valódi Élet megjelenése! Ugyanis ebben a halálra kövezett szentben ugyanaz az Élet diadalmaskodott, mint aki a betlehemi jászolban ártatlan gyermekként megjelent. Ha nem is tűnik nyilvánvalónak ez a diadal, majd ki fog nyilvánulni teljességében az örökkévalóságban, de finom jelei már most is felismerhetők: A gyilkos kövek áradatát rázúdító gyűlölködők felé nem magát védve-féltve és nem bosszút forralva válaszolt, hanem hitünk igazságát hirdette, bátran kiállt az üdvözítő igazság mellett, megfelelt a hazug vádakra, hogy ne maradjanak meg hazugságaikban és tudott értük imádkozni, elismerve Isten hatalmát, hogy őket is meg tudja menteni az üdvösségre.
Szent István vértanú felülemelkedett a gyűlölet tengere fölé és a valódi szeretetről tett tanúságot: magatartása az tanítja, hogy betlehemi kisded által hozott Életért mindent - akár egész életünket is érdemes feláldozni. Nyilvánvalóvá tette, hogy a gyűlölettől megölten sem hiába szállt le a földre az Isten – kegyelme nem volt benne sem hiábavaló. Termékeny talajra hullott benne az új élet magva, nem kétkedve fogadta az igaz Szeretet földre szállását. Nyitott szívvel hordozója lett Krisztusnak, aki még keresztre feszítőiért is imádkozott. Olyan erővel képviselte őt saját személyében, hogy ez hitet ébresztő, átalakító erővé válhatott: olvashatjuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Saul, a későbbi Szent Pál apostol is ott volt Szent István diakónus megkövezésén, ő őrizte a köveket hajigálók felső ruháját. A szentírás megjegyzi: Saul helyeselte Szent István megkövezését. Egy ilyen zseniális eszű, szent ember korábban, - a Jézussal való találkozás előtt - még tudott ilyen elvakultan látni, ilyen tévesen ítélni, és nem volt képes értékelni ennek a haldokló szentnek lelki nagyságát. De talán épp ez az élmény is dolgozhatott benne, hogy megtért a Krisztussal való találkozásban, amikor maga Jézus szólt hozzá - a keresztényeket üldöző Saulhoz: Miért üldözöl engem?! Ezután nagy lelki utat járt be – talán a mi biztatásunkra is Saulból Szent Pál lett és most együtt örvendezik a mennyben Szent Istvánnal. Felvethetnénk: vajon szemrehányást tett-e Pálnak Szent István, amiért helyeselte meggyilkolását?
Biztosak lehetünk abban, hogy aki már Istenhez jutott, nem tart számon semmi sérelmet, különösen akkor, ha már itt a földön is minden bántalmat megbocsátott! És persze odaát olyan kárpótlást kap minden sérelmére az ember, ha a rosszat nem rója fel, ami nem is mérhető semmi e világihoz.
Ha Isten szeretetének hatalma ilyen változást tud létrehozni, ahogy Szent Pálon is láthatjuk, akkor ne ítéljünk el senkit, - lezárva megváltozásának esélyét - bármilyen nagynak tűnő sérelmeink is volnának, mert hiszen Isten képes a legreménytelenebbnek tűnő eseteken változtatni, ha engedjük, hogy általunk is megnyilvánuljon erényeivel, jóságával, örök életet adó szeretetével, a hit felragyogtatásával. Szent István vértanú, könyörögj érettünk, hogy a hittel Krisztus lakjék bennünk és megmentő Életét erős lélekkel tanúsítsuk!
