Növekvő gazdaság - fehérvári adóbevételek a fehérvári fejlesztésekért

A helyi adóbevételek biztosítják a közösség számára a városfejlesztési forrásokat. Fehérváron 12 ezer vállalkozás működik, melyek 12.7 milliárd forint iparűzési adót fizettek 2015-ben, majd 11 százalékkal többet, mint 2014-ben. Az emelkedés mértéke jól jelzi a város gazdaságának növekedését is. A helyi adóbevételek összessége egyébként tavaly év végére meghaladta a 14.5 milliárd forintot.
2016.01.19. 16:18 |
A helyi adóbevételek biztosítják a közösség számára a városfejlesztési forrásokat. Fehérváron 12 ezer vállalkozás működik, melyek 12.7 milliárd forint iparűzési adót fizettek 2015-ben, majd 11 százalékkal többet, mint 2014-ben. Az emelkedés mértéke jól jelzi a város gazdaságának növekedését is. A helyi adóbevételek összessége egyébként tavaly év végére meghaladta a 14.5 milliárd forintot.

A város polgármestere, Cser-Palkovics András, Égi Tamás alpolgármesterrel, Bóka Viktor jegyzővel és Déri Lászlóval, az Adóiroda vezetőjévek közösen mondott köszönetet a fehérvári vállalkozásoknak a helyi adóbevételek ilyen arányú növekedéséért.
Érdemes számot adni arról, hogy a város helyi adóbevételei hogyan alakulnak és érdemes e folyamatok mögé is nézni. 2015-ben minden korábbi rekordot megdöntött a helyi adóbevétel és a fehérvári gazdaság. Az adóbevételek pedig csak azért emelkedhettek, mert az e mögött álló helyi gazdaság növekedett. A 2015 elején elfogadott költségvetésben 13.1 milliárd forint volt a tervezett helyi adó bevétel, ami év végére meghaladta a 14.5 milliárd forintot. A város polgármestere kiemelte, hogy magánszemély helyi adót továbbra sem fizet Fehérváron és fontosnak nevezte, hogy a telekadó is kivezetésre került a városban. A gépjármű adó bevétel 350 millió forint volt, építményadót 1.1 milliárd forintot fizettek Fehérváron, az idegenforgalmi adó pedig 50 millió forint bevételt jelentett a városnak. Érdekes adat, hogy míg 2014-ben 107.408 volt vendégéjszakák száma, addig 2015-ben ugyanez a szám 142.633 volt.

A város polgármestere kiemelte, hogy a költségvetési főösszeghez képest 40-45 százalékot a helyi gazdaság termel meg, ami Fehérvár biztonságos működését teszi lehetővé és biztosítja a folyamatos fejlesztési programok finanszírozását is. „Szeretném megköszönni valamennyi gazdasági szereplőnek és az ott dolgozó munkavállalóknak, hogy az önkormányzatot ilyen mértékű forráshoz juttatta! Ez a bevétel adja a közösség számára a városfejlesztési forrásokat, amit remélhetőleg mindenki viszontlát a fejlesztések tekintetében is.”
A helyi adók közül azonban az iparűzési adó bevétel a legmagasabb, ami tavaly meghaladta a 12.729 milliárd forintot. Ugyanez a bevétel a válság előtti utolsó évben 11.7 milliárd volt Fehérváron. Az iparűzési adó bevétel növekedése, akárcsak 2014-ben, 2015-ben is 10 százalékos növekedést mutatott és remélhetőleg hasonló mértékben növekszik idén is a város gazdasága – mondta Cser-Palkovics András.

A szekesfehervar.eado.hu honlapon keresztül, regisztráció után pedig bárki meg tudja nézni az adatait, egyenlegét és otthonról tranzakciós díj nélkül, bankkártyával tudja rendezni a befizetéseit.
Bóka Viktor jegyző arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy elengedhetetlen volt a cégek növekedése, de elengedhetetlen volt az is, hogy a Polgármesteri Hivatal Adóirodája következetesen dolgozik. „Csaknem kétmilliárd forint volt az az összeg, ami valamilyen fajta végrehajtási cselekmény útján szedett be a hatóság.” Mint mondt, adóellenőrzés 129 esetben történt, melyből 97 esetben már lezáró határozat született. Kiemelte továbbá, hogy az Adóiroda 150 ezres iratforgalmat bonyolított le 2015-ben az ügyfélszolgálaton pedig 6253 ügyet intéztek személyesen a fehérváriak.
Égi Tamás alpolgármester elmondta, hogy 10.9 százalékkal nőtt tavalyhoz képest az iparűzési adóbevétel, ami 1.2 milliárd forint volt. „Fehérváron 12 ezer vállalkozás működik, azonban ezt a növekményt majdnem teljesen 50 cég többletteljesítménye eredményezte. Az ötven nagyadózó cég pedig jól jelzi, hogy Fehérvár gazdasága sok lábon áll és nagyon összetett szerkezetű."
 
Déri László, a Polgármesteri Hivatal adóiroda vezetője kiemelte, hogy a nagy összegű befizetésekhez magas szintű kiszolgálást kell biztosítani. Éppen ezért az iroda 2015-ben megvalósított egy olyan fejlesztést, amivel lehetővé tették az elektronikus fizetést. Ez a gazdasági szereplők és a könyvelők által jól megszokott felületen működik és az állami adóhatóság programján alapul.

Gazdaság

  1. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  2. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  3. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  4. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.