-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Nemzeti Összetartozás Napja Fehérváron - 2018-ra megújul az Országzászló tér
A Nemzeti Összetartozás Napján a Nemzeti Emlékhelyen a városban vendégeskedő erdélyi és partiumi diákokkal közösen emlékezett Székesfehérvár. Az emléknap műsorában a Gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium diákjai működtek közre. Trianon után az ország területe 282 ezer négyzetkilométerről 92 ezerre csökkent, a 18 milliós magyarságból mindössze 7,6 millióan maradtak a trianoni határokon belül.
2016.06.04. 12:05 |
A Nemzeti Összetartozás Napján a Nemzeti Emlékhelyen a városban vendégeskedő erdélyi és partiumi diákokkal közösen emlékezett Székesfehérvár. Az emléknap műsorában a Gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium diákjai működtek közre.
KÉPGALÉRIA a megemlékezésről
KÉPGALÉRIA a megemlékezésről

A trianoni országhatárok nem szakíthatták szét a magyar nemzetet. A megemlékezésen résztvevők egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket a királyaink földi maradványait őrző Osszáriumnál.
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést 96 évvel ezelőtt írták alá. A diktátum a háborúban vesztes országok közül Magyarországot sújtotta a legtragikusabban. Óriásiak voltak a területi, a nemzeti és az anyagi veszteségek, az ország területe 282 ezer négyzetkilométerről 92 ezerre csökkent, a 18 milliós magyarságból mindössze 7,6 millióan maradtak a trianoni határokon belül. A Felvidéket, Erdélyt, a Délvidéket és az Õrvidéket más országok vették birtokba. A mindmáig meghatározó trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.
Székesfehérvár Önkormányzata megemlékezést szervezett szombaton, a Nemzeti Emlékhelyen. A Gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium diákjainak műsorában elhangzott Ápriliy Lajos „A tetőn”című verse és Jékely Zoltán „A marosszentimrei templomban” című költeménye, majd az iskola tánccsoportja kalotaszegi pontozót és marosszéki táncot adott elő.

A Nemzeti Összetartozás Napja, jelezi számunkra együvé tartozásunkat, összefogásunkat, amit az új országhatárok meghúzása nem szakíthatott szét - mondta emlékező beszédében Cser-Palkovics András polgármester a Nemzeti Emlékhelyen. "Mindegy, hogy hol élünk a világban, az anyaországban, vagy a határokon kívül, Európában, vagy a világ bármely pontján. Történelmünk, értékeink, kultúránk, nyelvünk és nemzeti érdekeink összetartanak minket.”
A város polgármestere bejelentette az Országzászló tér felújítását is: nemzetünk egységét szimbolizáló országzászló visszakerül a térre, ugyanakkor megőrzik a Belváros egyik korabeli értékét, a Virágórát is. A tervezés elkezdődik, a kivitelezés 2017-2018-ban lesz és két év múlva, a Nemzeti Összetartozás Napján szeretnék átadni a megújult Országzászló teret. A helynek az lesz a szerepe, hogy tisztelje a múltunkat, összekösse azt a jelennel és üzenjen a jövőnknek. Cser-Palkovics András beszélt arról is, hogy a holnapi romániai helyhatósági választások rendkívül fontosak lesznek a magyar közösségek tekintetében. Megmutathatjuk a közösségek erejét, összefogását azért is, hogy a testvérvárosi kapcsolatok megerősödhessenek. Székesfehérvár polgármestere azt kérte a határokon túli magyaroktól, hogy éljenek alkotmányos és demokratikus jogaikkal, minél nagyobb számban vegyenek részt a választáson és tegyék lehetővé, hogy a magyar közösségeket magyar emberek vezetésével tovább tudjuk erősíteni.
