-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Nemzet és biztonság kérdéseiről szervezett konferenciát a Magyar Atlanti Tanács
A Magyar Atlanti Tanács Nemzet és biztonság címmel szervezett konferenciát a Városházán. A fórumot Prof. Dr. Vizy E. Szilveszter akadémikus, a MAT elnöke nyitotta meg, felidézve azt a történelmi eseményt, amikor a magyar népszavazás 87%-os arányban döntött Magyarország NATO tagságáról.
2015.12.01. 18:23 |
A Magyar Atlanti Tanács Nemzet és biztonság címmel szervezett konferenciát Székesfehérváron a Városháza Dísztermében. A nemzetbiztonsági kérdéseket tárgyaló fórumot Prof. Dr. Vizy E. Szilveszter akadémikus, a MAT elnöke nyitotta meg, felidézve azt a történelmi eseményt, amikor a magyar népszavazás 87%-os arányban döntött Magyarország NATO tagságáról.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a város első termében rendezett konferencia a jelenkor egyik legfontosabb problémájáról, a biztonságpolitikai kérdésekről szól. Hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági fórum egy katonaváros történelmi falak között zajlik: „Külön öröm ez Székesfehérvárnak, hiszen tudjuk, hogy egy NATO-hoz kapcsolódó nagyon fontos egység, a NATO-erők integrációs egysége (NATO forces integration unit, NFIU) a városba fog költözni, ami nagy rang és nagy megtiszteltetetés valamennyi polgár számára. Nem önmagában a 40 főből álló vezetési törzselem a fontos, hanem ennek a szimbolikus jelentősége a mának szóló üzenete ebben a minket körülvevő forrongó világban. Ez felértékeli a biztonsági kérdéseket, a biztonságpolitikai kérdéseket, és talán félreteszi azt a rendszerváltást követő vitát, miszerint van-e szükség biztonságpolitikára és a hozzá kapcsolódó védelmi kiadásokra.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András.

A polgármester külön köszöntötte Simon László kormánybiztost és Karsai Bélát, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének elnökét. Örömét fejezte ki, hogy a konferencia résztvevői között diákok is ülnek, majd a jelenlévőkkel együtt valamennyi katonának megköszönte a déli határvidéken teljesített szolgálatot.

A nemzetbiztonsági kérdéseket tárgyaló fórumot Prof. Dr. Vizy E. Szilveszter akadémikus, a MAT elnöke nyitotta meg, felidézve azt a történelmi eseményt, amikor a magyar népszavazás 87%-os arányban döntött Magyarország NATO tagságáról: mint mondta, ez a katonai szervezet hidat képez a kormányzat és a magyar állampolgárok között. A nemzetbiztonság aktualitását és fontosságát hangsúlyozva az elnök kiemelte a NATO szerződés 4. pontját, amely a közös biztonságról szól: a mindennapjaink kérdései felerősítik, hogy ennek az elgondolásnak eleget kell tenni. Prof. Dr. Vizy E. Szilveszter zárásképpen Churchillt idézve köszönte meg, hogy Székesfehérvár helyet adott a MAT által szervezett konferenciasorozat záró fórumának: „Ha együtt vagyunk, semmi sem lehetetlen.”

Vargha Tamás előadását a háborúk, népvándorlások okozta, a ma világát leginkább jellemző bizonytalanság, instabilitás hangsúlyozásával kezdte. Mint elmondta, a legtöbb megoldandó probléma Európának éppen ebben a térségében jelentkezik, és ezek a problémák a 2-5 ével ezelőtti helyzethez képest ugrásszerűen megnőttek. A válsághelyzetet elsőként a nagyhatalmi politika szempontjából közelítette meg, példaként említette az orosz politikának Ukrajnát érintő döntéseit és álláspontját. A biztonságpolitikára hatást gyakoroló tényezőként a kormányzásra képtelen államok, országok felől megindult népvándorlást, a migráns helyzetet emelte ki előadásában, és ennek Európát, Magyarországot érintő hosszú távú hatását és jelenlétét fogalmazta meg – többek között az asszimilációs nehézségeket vagy egyéb gazdaságpolitikai szempontokat figyelembe véve. Vargha Tamás azt mondta, hogy a jövő egyik legfontosabb nemzetbiztonsági feladata, hogy a hirtelen határainkra érkező és határainkon átlépő migráns áradathoz kapcsolódó kérdéseket a nemzeti és uniós politika megoldja.
Fucsku Sándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka a nemzet és biztonság témájában a Magyar Honvédség által vállalt műveleti szerepvállalást foglalta össze. A parancsnok beszélt többek között az Egyesített Balkán Hadszíntéren szolgálatot teljesítő magyar katonák feladatairól, az Afganisztánban állomásozó katonák szerepéről, az Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens törzsről, az ENSZ-hez és EU-hoz kapcsolható egyéb műveletekről és a Balti légtér védelméről. Záró gondolatai a migrációs válság okán módosított honvédelmi törvényt és a párizsi merénylet után hozott rendszabályokat érintették, utalva a ’Nemzet és biztonság’ kérdésének megkerülhetetlen aktualitására, szükségességére.
Fucsku Sándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka a nemzet és biztonság témájában a Magyar Honvédség által vállalt műveleti szerepvállalást foglalta össze. A parancsnok beszélt többek között az Egyesített Balkán Hadszíntéren szolgálatot teljesítő magyar katonák feladatairól, az Afganisztánban állomásozó katonák szerepéről, az Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens törzsről, az ENSZ-hez és EU-hoz kapcsolható egyéb műveletekről és a Balti légtér védelméről. Záró gondolatai a migrációs válság okán módosított honvédelmi törvényt és a párizsi merénylet után hozott rendszabályokat érintették, utalva a ’Nemzet és biztonság’ kérdésének megkerülhetetlen aktualitására, szükségességére.