-
Kőbán Rita az MCC-ben!
Május 21-én kedden 17 órától a magyar sport olyan legendáival találkozhatunk az MCC székesfehérvári központjában, mint Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó és Jónyer István négyszeres világ és Európa-bajnok asztaliteniszező.
2024.05.17. -
Triatlon tábor
A Honvéd Szondi Sportegyesület Triatlon Szakosztálya ebben az esztendőben is meghirdeti nyári táborát. Az iskolás korú gyerekek két turnusban vehetnek részt a napközis táborban.
2024.05.17. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Német folytatás: Krefeldbe szerződött Sofron István
A DPA német hírügynökség után az MTI is jelentette, hogy a Sapa Fehérvár AV19 válogatott támadója, Sofron István Németországba igazolt. A német bajnokságban idén alapszakasz-harmadik, elődöntős Krefeld 2015-ig kötötte magához Sofit, aki így Európa egyik legerősebb bajnokságában fejlődhet tovább.
2013.05.17. 14:24 |
A DPA német hírügynökség után az MTI is jelentette, hogy a Sapa Fehérvár AV19 és a magyar válogatott támadója, Sofron István Németországba igazolt. A német bajnokságban idén alapszakasz-harmadik, elődöntős Krefeld 2015-ig kötötte magához Sofit, aki így Európa egyik legerősebb bajnokságában fejlődhet tovább.
Van oka mosolyogni: Európa egyik legerősebb bajnokságába, minőségi játékosok közé szerződött a Volán gólvágója.
Korábban is hallani lehetett róla, hogy Sofron István, aki tavaly nyáron svéd és cseh ajánlatokkal is rendelkezett, ezúttal Németország felé veheti az irányt. Mint ismert, egy évvel ezelőtt végül nem szerződtette külföldi klub, így az EBEL-ben játszott a Volán színeiben, de nem tett le róla, hogy feljebb lépjen. Nos, sikerült, mert a német bajnokság, a DEL kétségtelenül magasabb szintet jelent, és most lehetősége lesz Sofinak itt megmérettetnie magát.
A Krefeld csapatánál dolgozott korábban a világbajnokság előtt a magyar válogatottat kapusedzőként segítő Gery Clark is, ő is adhat útravalót Sofinak.
A Krefeld Pinguine a német liga legjobb csapatai közé tartozik, ebben a szezonban az alapszakasz harmadik helyén végzett. A rájátszásban elbúcsúztatta az Ingolstadtot, majd kiesett a későbbi bajnok Eisbären Berlinnel szemben. Soraiban a német vagy honodított német játékosok mellett cseh, szlovák, szlovén, kanadai légiósok szerepeltek - biztos, hogy az új idényben is bombaerős keretben kell bizonyítania Sofinak!
A Krefeld Pinguine, amelyben juniorként Szuper Levente is szerepelt, 2015-ig szóló szerződést kötött a fehérvári játékossal.