-
Győzött a Volán
A tabellán egy helyezés és két pont választotta el egymástól a Hydro Fehérvár AV19 és a Linz együttesét a forduló előtt. A Volán állt jobban, és ez nem változott a két gárda vasárnap délutáni derbije után sem, a hazaiak Trevor Cheek triplájával győztek.Hydro Fehérvár AV19 – Black Wings Linz 4–2 (2–0, 0–2, 2–0)
2025.12.21. -
Fehérvári döntő a fővárosban
A Fehérvár Kiskút TK játékosai, a háromszoros bajnok Tóth Amarissa és az első felnőtt bajnoki döntőjét játszó Fenyves Gréta csapott össze a Nemzeti Edzésközpontban. A szövetség tájékoztatása szerint Fenyves bátran kezdett, nyomás alatt tartotta a világranglista 260. helyén álló riválisát, és 6:2-re hozta az első szettet.
2025.12.21. -
Sportos évzáró a Bregyóban
A 101 éves ARAK idén is a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban tartotta hagyományos, karácsonyi évzáró rendezvényét. Az ünnepi műsor mellett díjazták az egyesület bajnokait és kiemelkedő eredményeket elért sportolóit.
2025.12.16. -
Évzáró a Volánnál
Világbajnoki sikert, valamint számos aranyérmet is magukénak tudhatnak az Alba Volán Öttusa Szakosztály ifjú sportolói. Az egyesület pénteken este tartotta évzáró rendezvényét.
2025.12.15.
Nem lesz névadó, de szponzor marad a Sapa a hokisok mellett
Nem Sapa Fehérvár néven szerepel a következő szezonban az EBEL-ben érdekelt fehérvári hokicsapat. Öt rendkívül sikeres közös esztendőt követően ugyanis a Sapa Profiles Kft. a jövőben névadóként nem marad a fehérvári jégkorongcsapat mellett, - fontos ugyanakkor, hogy szponzorként továbbra is támogatja a Fehérvári Ördögöket.
2014.05.26. 14:00 |
Nem Sapa Fehérvár néven szerepel a következő szezonban az EBEL-ben érdekelt fehérvári hokicsapat. Öt rendkívül sikeres közös esztendőt követően ugyanis a Sapa Profiles Kft. a jövőben névadóként nem marad a fehérvári jégkorongcsapat mellett, - fontos ugyanakkor, hogy szponzorként továbbra is támogatja a Fehérvári Ördögöket.
„Megtisztelő volt csapatunk számára, hogy öt esztendőn keresztül egy ilyen jelentős cég nevét viselhettük, mint a Sapa. Örülünk annak, hogy szponzorként továbbra is mellettünk maradnak, és igyekezni fogunk, hogy ezután is büszkeség legyen csapatunkat támogatni” - mondta Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.