Nem a cél, hanem az út a fontos - sportról és zenéről a kulturális és közéleti szalonban

Sok közös találkozási pont van a két fehérvári, köztiszteletben álló ember élete között: mindketten elhivatottak a gyerekek képzése, nevelése iránt. Arra a legbüszkébbek, amikor a volt növendékek hozzák a gyermekeiket. „Örömmel látom és hallom azt, amikor az életben komoly egzisztenciát teremtettek korábbi sportolóink, ami a sport nevelő hatásának is köszönhető.” - mondta Hirt Károly.

Bódi Árpád olyan vasutas családban nőtt fel, mely nagyon szerette a komolyzenét. Ötödikes volt, amikor a zeneiskolába kezdett járni. Mint mondta eleven gyerek volt, amit mit sem bizonyít jobban, mint hogy a vasutas ház lapostetején tanult meg biciklizni. Hirt Károly életébe a sport 14 éves korában lépett be. A sportvezetői és edző lét pedig a véletlenek és a lehetőségek kihasználása miatt következett.

Akárcsak a sportban, úgy a zenében is van csapatjáték és egyéni verseny, de a lényeg az összjáték. Nem a díjak a legfontosabbak, de szoros kapocs a zene és a sport között, hogy mindkét esetben meg akarjuk mutatni magunkat.

Közönséget is nevelünk: a sport örömet ad, a zene pedig szórakoztató. A sport maga ritmus. Elég ha csak arra gondolunk, hogy a gátfutó hogyan ugrik, vagy a ritmust hogyan érzi a távolugró.

Hirt Károly világ életében erdész akart lenni, de egy lány miatt vegyészeti középiskolába jelentkezett Pécsen. Dolgozott a Zsolnay gyárban, majd a sportnál kötött ki és Pécsről érkezett Fehérvárra. Bódi Árpád hajszál híján szerszámkészítő lakatos lett, végül mégis a zenei pálya mellett döntött és 13 év veszprémi munka után jött vissza Fehérvárra, ahol koncertmester és igazgató helyettes lett és számos európai díjat is kapott az évek folyamán.

Mindig a tanár van a gyermekért, ez természetes. A valódi eredményt azonban a mélység és a szellemiség hozza meg. A sportban, akárcsak a zenében a tiszta fej a fontos és a becsületes játék, hiszen a felnövekvő nemzedék nem mindegy mit lát az edzőktől, a tanároktól és a szülőktől.