-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Nehéz csata volt, de már kettő a Volán előnye a bajnoki döntőben
A Borsodi Jégkorong Liga döntőjének első felvonásán vastapsot csalt ki a publikumtól az Alba Volán-FeVita előadása, hiszen a címvédésre készülő fehérváriak remek játékkal, 5-1-re győzték le a Dunaújvárosi Acélbikák-extra.hu együttesét. Az érzelmek tárházából a négy győzelemig tartó párharc második összecsapásán is vidámságra törekedtek a hazaiak, azonban ahogy azt az újvárosiak a találkozó előtt mondták, ez egy egészen más meccs lett. A Volán - ha nehezen is - de ismét nyert, s így már ketőre növelte összesített előnyét a bajnoki döntőben. Összesítésben ugyan 2-0-ra vezet a Volán, viszont az borítékolható, hogy a szombati dunaújvárosi összecsapás sem lesz gyaloggalopp... Alba Volán-FeVita - Dunaújvárosi Acélbikák-extra.hu 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
Az első húsz percben a Volán ott folytatta, ahol kedden abbahagyta, s a nagy offenzíva eredményeként már a hatodik percben vezetett is. Majoross középre adott korongját Rajz Attila vágta kapásból a vendégek hálójába, 1-0.
A találat után is a fehérváriak irányítottak, Jan Jasko együttese sorra alakította ki helyzeteit, azonban Ferjo rendre a helyén volt, s a kapus mellé szegődött a szerencse is, mert Stastny korongja a kapuvason csattant. A játékrész zárásakor kettős emberelőnyben játszhatott a Volán, s Ocskay, Tőkési, Palkovics, és Poznik korongja sem talált utat a ketrecbe.
A második harmad egészen más képet mutatott, mint az első. A DAB magára talált, felpörgött, sőt többször veszélyeztetett, mint a fehérváriak. Király a kapu mellé lőtt, Hegyi lövését Budai védte, majd Azari sem találta el a kaput, Szilassy pedig a kapuvasat találta telibe. A dunaújvárosi emberelőnyöket is ki kellett védekeznie a Volánnak, s ezt sikerrel tették a kék-fehérek, mert ebben a harmadban nem rezdültek a hálók.
Az eredmény tudatában irtózatos kemény küzdelemre lehetett számítani a záró harmadban, s ez be is igazolódott. A dunaújvárosi és a fehérvári játékosok is veszélyeztették az ellen kapuját, de egyik fél sem rezegtette meg a hálót. A DAB kettős emberelőnyét is elpuskázta, viszont a Volán sem jeleskedett az emberfórok kihasználásában. A végére maradt az egygólos hazai előny, így az Alba Volán-FeVita, ha remegő kézzel is, de behúzta a döntő második striguláját is. Összesítésben 2-0-ra vezet a Volán, viszont az borítékolható, hogy a szombati dunaújvárosi összecsapás sem lesz gyaloggalopp.
Alba Volán-FeVita – Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
Székesfehérvár, 2200 néző
Vezette: dr. Nyeste (Kincses, Sós)
AVF: Budai – Ondrejcik, Tőkési, Kovács, Ocskay, Palkovics, Svasznek, Poznik, Holéczy, Palovcik, Stastny, Kangyal, Borostyán, Fodor, Gröschl, Vaszjunyin, Csibi, Rehák, Rajz 1, Majoross (1), Simon. Vezetőedző: Jan Jasko
DAB: Ferjo – Vargyas, Sucko, Borsos, Erdősi, Foltin, Erdélyi, Lencsés, Kiss, Galanisz, Azari, Hegyi, Holló, Magosi, Szilassy, Király, Hüffner, Pozsgai, Mestyán, Jonkl, Revák. Vezetőedző: Vladimir Matejov
Kiállítások: 16 ill. 14 perc