Negyven bort hoztak el a gazdák az idei Öreghegyi Bormustrára

A VIII. Öreghegyi Bormustrán idén is megmérettettek az öreghegyi házikerti vincellérek, kispincés szőlő-bortermelők és hobbiborászok borai. A mustrára kizárólag öreghegyi szőlőből készített borokkal lehetett nevezni. A legjobb borok készítőinek járó kitüntető címet és serleget a hagyományoknak megfelelően augusztusban, az Öreghegyi Mulatságokon adják majd át.
2018.03.09. 17:39 |
Negyven bort hoztak el a gazdák az idei Öreghegyi Bormustrára

Az Öreghegyi Bormustra rendezvényét 2011-ben hívta életre Öreghegy két önkormányzati képviselője, Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba azzal a céllal, hogy megismertessék a városrész hagyományait a fehérváriakkal. A mustra lényege azóta is az, hogy életben tartsák a városrészi hagyományt és hozzáértő borászok elmondják a gazdáknak, hogyan lehet javítani a boron. Idén is szakértő zsűri állt össze, a borokat bírálók között volt Csóbor Linda, Lics Balázs és Pánczél József is.

A mustrára kizárólag öreghegyi szőlőből készített borokkal lehetett nevezni. A gazdák idén 40 bort adtak le bírálatra, köztük 29 fehérbort, 3 rozét, egy sillert és 7 vörösbort ízlelt meg a zsűri. 

Bognár Zoltán, a mustrát szervező Noé-hegyi Szent István Borlovagrend nagymestere elmondta, minden évben fejlődik a rendezvény, amely már hagyománnyá vált, hiszen az öreghegyi szőlősgazdák nagyon várják a bormustrát és a leadott borminták száma is évről évre nő.

A nagymester kiemelte, hogy a zsűri által legjobbnak ítélt fehérbor kapja meg az Öreghegy Bora 2018 címet, de odaítélik az Öreghegy Vörösbora, idén először pedig az Öreghegy Rozébora címet is.

A rendezvényen köszöntötte a bortermelőket Östör Annamária, Öreghegy önkormányzati képviselője, majd Tornyai Gábor öreghegyi plébános áldotta meg a gazdák borait. A mustrán szakmai előadás is volt, Tánczos István növénytáplálási szakértő osztotta meg a legkorszerűbb ismereteket a gazdákkal. A programot a hagyományoknak megfelelően Pásztor István harmonikajátéka zárta.

Fehérvári színes

  1. 21. Sárkányhajó Fesztivál

    Szeptember 25-én, pénteken ismét a sárkányfejjel díszített hajók versenyén szurkolhatunk a Csónakázó-tónál. Délelőtt a középiskolás, valamint az átalános iskolás korosztály méri össze tudását: 9.45 órától a Nebuló Open Kupa, ezt követően, 10.50 órától pedig a Kisdiák Vegyes Kupa küzdelmeire kerül majd sor. A délután folyamán pedig az egyetemi regatta következik.

    2026.09.24.
  2. Zene, sport, bélyeg

    Ünnepélyes keretek között, két bélyeggyűjtő életművét bemutató tárlattal nyílt meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos éves kiállítása szerdán a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban. Fehérvári József és dr. Lippai József a MABÉOSZ tiszteletbeli tagjai és több mint hat évtized bélyeggyűjtő múlt terméséből adnak bemutatót a látogatóknak sport és zene témakörben. A kiállítás szeptember 26-ig látogatható.

    2026.09.23.
  3. Kutatók éjszakája 2026

    Négy helyszínnel csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programjához Székesfehérvár. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, a Harman Becker Kft-nél, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon és a Lánczos Kornél Gimnáziumban varázslatos tudományok, tudományos varázslatok szemtanúi lehetnek az érdeklődők.

    2026.09.23.
  4. Mézes nap és bútorfestés

    A Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében szeptember 24-én a bútorfestés rejtelmeibe nyerhetünk bepillantást, míg október 3-án a mézeskalács-díszítés fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők a Rác utcai Kézművesek Házában. Minden alkotni vágyót szeretettel várnak a programokra!

    2026.09.23.