-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Négy szerda, 2-2 jazz-koncert Székesfehérváron
Jazz: elringat, felszabadít, örömöt ad, szórakoztat
Az első jazz szerdán, december 1-jén a Bacsó Kristóf Triadot hallhatják az érdeklődők az Öreghegyi Közösségi Házban. Generációjának egyik legkiemelkedőbb szaxofonművésze 2013-ban alapította a Bacsó Kristóf Triad formációt. A trió kísérletező zenei műhely, amelynek hangzása több neves fesztiválon aratott nagy sikert itthon és külföldön egyaránt. Bacsó fiatal társa Tálas Áron, akinek elsődleges hangszere a zongora, azonban nagy eredetiséggel nyúl a Fender zongorához és más elektronikus hangszínekhez is. A zenekar másik tagja a dobos Csízi László, akinek érzékeny játékstílusa határozza meg a zenekar ritmikai sokszínűségét. A TRIAD zenéje egyszerre merít a jelenből és a közép-kelet európai zenei tradíciókból. A gondosan kimunkált részek mellett játékában fontos szerepet kapnak a közös improvizációk, illetve a nem megszokott utak keresése is.
December 8-án a Fekete-Kovács Quintet játszik majd az Öreghegyen. Az együttes vezetője hangszeres szólistaként (trombita, szárnykürt), de zeneszerzőként és hangszerelőként is Európa szerte elismert Liszt Ferenc-díjas művész. A Budapest Jazz Orchestra alapítója, annak 1998–2005-ig művészeti vezetője és szólistája volt. Pályája során számos neves nemzetközi és hazai zenekarban játszott, zeneszerzőként több kisebb kompozíció mellett a „Budapest Jazz Szvit” szerzője. 2006 februárjában alakította meg saját quartetjét, amely később quintetté egészült ki, és a mainstream és a populáris jazz közötti arany középutat képviseli. A zenekar jelenlegi tagjai: Fekete-Kovács Kornél (trombita, szárnykürt), Molnár Sándor (szaxofon), Cseke Gábor (zongora), Horváth Balázs (nagybőgő) és Richter Ambrus (dob).
Fehérvári koncertjükön Henry Purcell A tündérkirálynő című operájának adaptációja hangzik el. Az eredeti művet Purcell II. Vilmos angol király és II. Mária 15. házassági évfordulójára komponálta 1691-ben. Erre az alkalomra William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának bemutatójával készültek, de ezúttal az eredeti Shakespeare-mű Purcell átkötőzenéivel egészült ki. Ezek a zenei betétek szövegeikben nem teljesen illeszkednek a prózai darabhoz, és valójában önálló cselekménnyel sem rendelkeznek, sokkal inkább hangulatfestő betétek voltak. 2015-ben Almási-Tóth András operarendező arra vállalkozott, hogy a darabot teljes egészében újraértelmezve vigye azt színpadra. Elhagyva Shakespeare remekművét, a zenés betétek szövegvilágát alapul véve egy új történetet rajzolt fel: a darab egy, a negyvenes évek film-noire hangulatát idéző köntöst kapott, amelyben a karakterek, a díszlet, és a kosztümök mellett óriási szerep jutott annak az ötletnek, amely szerint Purcell zenéjének bizonyos részeit egy, a színpadon elhelyezett jazz-együttes szólaltatja meg. Az így született adaptációk, átértelmezések és parafrázisok Purcell barokk világának és a ma zenéjének keresztezései.
December 15-én a Coltrane Legacy koncertjét hallhatják az érdeklődők az SZKKK Fürdő sori központi épületében. A Coltrane Legacy jazzformációt a szakma által Magyarország legjobb bőgősei közé sorolt Orbán György hívta életre: úgy gondolta, hogy az amerikai legenda, John Coltrane örökségét oly módon ápolhatja legméltóbban, ha egy olyan zenekart hoz létre, amely a szaxofonos-zeneszerző zenéje által ihletett saját szerzeményeket és a Coltrane-témák új hangszereléseit egyaránt játssza. Orbán György partnerei fiatal koruk ellenére már mindannyian ismert és elismert zenészek idehaza: szaxofonokon Molnár Sándor, Soso Lakatos Sándor és ifj. Oláh Kálmán, zongorán Oláh Krisztián és dobon Lakatos Pecek András játszik.
A montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, Szőke Nikoletta lesz a december 22-i koncert fellépője, ugyancsak a központban. Az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője azon ritka művészek közé tartozik, akit nemcsak a közönség, de a szakma is ajnároz. A hazai koncerttermek és fesztiválok mellett nagy sikerrel lépett már fel New York-ban, Tokióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban és Berlinben is, énekelt többek között Michel Legrandnal, Bobby McFerrinnel, Kurt Ellinggel és Gregory Hutchinsonnal. A Szőke Nikoletta Quartet 2002-ben alakult, tagjai az énekesnő mellett Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő) és Juhász Márton (dobok). Az énekesnő zenésztársai az ország legkiválóbb jazz zenészei közé tartoznak, egytől egyig mesterei hangszerüknek.
A szerdai jazz koncertek a Magyar Jazz Szövetség „30 év jazz” sorozata részeként, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől elnyert pályázatnak köszönhetően valósulnak meg. A program része egy-egy ismeretterjesztő előadás is: ezekre iskolai osztályokat hív meg az SZKKK. A fellépő zenekarok tagjai kötetlen beszélgetés keretében mutatják be a jazz születését, történetét, közben egy kis ízelítőt is adnak saját művészetükből. A koncertekre a www.fehervariprogram.hu oldalon lehet regisztrálni.