-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Négy ARAK-os atléta utazik az Európa Kupára
A hét végi atlétikai Budapest-bajnokság egyben válogató verseny is volt az Európa kupára, ezért több kiemelkedő eredmény is született. Ezek közé tartozik az ARAK versenyzője, Listár Nikolett szereplése is. 100 méteren 11.75-el, 200 méteren 23.50-el nyerte a sprintszámok döntőjét. Az Európa kupára négy fehérvári atléta: Listár Nikolett, Zsigovics Natália, Végh Tibor és Molnár Balázs utazik.
2008.06.18. 18:41 |
A hét végi atlétikai Budapest-bajnokság egyben válogató verseny is volt az Európa kupára, ezért több kiemelkedő eredmény is született. Ezek közé tartozik az ARAK versenyzője, Listár Nikolett szereplése is. 100 méteren 11.75-el, 200 méteren 23.50-el nyerte a sprintszámok döntőjét. Az Európa kupára négy fehérvári atléta: Listár Nikolett, Zsigovics Natália, Végh Tibor és Molnár Balázs utazik.A bajnokság első napján Listár Nikolett és Nyusa Viktória 100 méteren állt rajthoz. Listár Niki a legjobb idővel (11.84) került a döntőbe, míg Vikinek ezúttal ez nem sikerült. 12.45-el a kilenedik lett. A döntőben Niki tovább gyorsult, így idei legjobbjával, 11.75-el nyerte a legrövidebb sprintszámot. A férfiak 400 méterén Licsák András egyéni csúcsot futott, 48.03-mal lecsúszott a dobogóról, negyedik lett. A férfi magasugrásban is két ARAK-os indult. Vaskó Zoltán 200 cm-t ugrott, amivel 3., Reichardt Ronald 195-el a 7. lett. Bóvári Balázs 4:07.43-at futott 1500, Jenei Péter 11.64-et 100 méteren.
Vasárnap tovább folytatódott a sprintszámokban a Fehérvári sikerszéria. Listár Niki 200-on is a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, ahol 23.50-es idővel hívta fel magára a figyelmet. Nyusa Viktória 24.99-el a 4. lett. Molnár Balázs az EK-ra hangolva ezúttal 200 méteren versenyzett. 21.95-el az 5. helyen ért célba. Licsák András 800 méteren 1:52.35-el
ismét negyedik lett. 400 méteres gátfutásban Navarrete Noémi 68.43-al a 8. helyen végzett. Az Európa kupa csapatba így négy ARAK-os került. Listár Nikolett 200, 4x100 és 4x400 méteren, Zsigovics Natália 4x400 méteren, Molnár Balázs 400 méteres gáton és 4x400 méteren, Végh Tibor 5000 méteren fut az isztanbuli versenyen.