-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Ne csupán segítsünk, működjünk együtt - készül a város új civil stratégiája
Kötetlen beszélgetés volt kedden késő délután az Igézőben, ahol a Civil Vezetők Klubja programsorozat részeként a város készülő, új civil stratégiája volt a téma. A közösség maga döntse el, hogy milyen legyen a stratégiája, a város pedig ne segítséget nyújtson csupán, hanem működjünk együtt – hangzott el a találkozón. Fehérváron mintegy 1600 bejegyzett civil szervezetet tartanak nyilván, közülük pedig alig kétszáz azok száma, amelyek aktívan működnek.
2016.04.20. 07:17 |
Kötetlen beszélgetés volt kedden késő délután az Igézőben, ahol a Civil Vezetők Klubja programsorozat részeként a város készülő, új civil stratégiája volt a téma. A közösség maga döntse el, hogy milyen legyen a stratégiája, a város pedig ne segítséget nyújtson csupán, hanem működjünk együtt – hangzott el a találkozón. Fehérváron mintegy 1600 bejegyzett civil szervezetet tartanak nyilván, közülük pedig alig kétszáz azok száma, amelyek aktívan működnek.

Az elmúlt években gyökeresen megváltozott a civil szervezetek működésének feltétele, társadalmi és jogszabályi környezete egyaránt. A formális civil közösségek mellett a baráti klubok, aktív helyi közösségek és nem bejegyzett társaságok, online csoportok egyaránt gazdagítják a várost.
Készül Székesfehérvár civil stratégiája, ami meghatározza az önkormányzat és a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok viszonyát és meghatározza azokat a feladatokat is, melyeket a városban működő szervezetek látnak el. Éppen ezért nagyon fontos a kor elvárásainak megfelelő stratégia kialakítása és az, hogy legyen egy olyan rendszer, ami alapján támogatni tudja a város a civil szervezeteket – mondta Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok. A találkozó célja volt, hogy a 2016-os viszonyokhoz alkalmazkodó, együttműködés legyen a civilek között. „A stratégia azokat az alapelveket fektetné le, hogy mik azok az elvek amik alapján együttműködünk. Látni kell azt, hogy a 2001-ben készült civil stratégia elvesztette az aktualitását a gyorsan változó világban. Mára mások az elvárások és jó lenne, ha mindenki tisztán látná azt, hogy miben számíthat a másikra.”

A közösség maga döntse el, hogy milyen legyen a stratégiája, a város pedig ne segítséget nyújtson csupán, hanem működjünk együtt – mondta a város alpolgármestere, Róth Péter a fórumon, ahol ott volt Zentai Zsolt a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájának vezetője is.
Nagyon sok olyan feladatot támogat a város, amit civil szervezetek végeznek el. Van amikor pénzzel, közvetlen segítségnyújtással, de van amikor megjelenéssel, eszközökkel vagy helyiséggel támogat a város. A szociális és az esélyegyenlőségi vonal a legerősebb, ezen a területen működik a legtöbb civil szervezet, de ifjúsági szervezetekből is sok van a városban.

A legfontosabb, hogy úgy készüljön a civil stratégia, hogy mindenki hozzáteszi a saját ötletét, véleményét. Nem lenne jó, hogy az önkormányzat saját maga határozza meg azt az irányvonalat, amit lefektetünk a civil stratégiában, ezt a szervezetekkel közösen lehet csak kialakítani – hangsúlyozta Molnár Tamás. Mint mondta azért is tartunk olyan fórumokat, ahol a szervezetekkel közösen beszélhetjük meg a véleményeket, ötleteket. A készülő stratégia rövidebb távra szól majd, mint az előző, mert fontos az, hogy újra és újra alkalmazkodjunk a megváltozott viszonyokhoz.