-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
NATO az iskolatáskában - biztonságpolitikai konferencia a Városházán
NATO az iskolatáskában címmel szervezett biztonságpolitikai konferenciát fiatalokkal foglalkozó szakembereknek a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete hétfőn a Városháza Dísztermében. A biztonsági környezet változásairól, a Magyar Honvédség béketámogatási műveleteiről és a fiatalok honvédelmi neveléséről is szó volt.
2016.09.26. 10:48 |
NATO az iskolatáskában címmel szervezett biztonságpolitikai konferenciát fiatalokkal foglalkozó szakembereknek a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete hétfőn a Városháza Dísztermében.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, rövidítve NATO (angolul North Atlantic Treaty Organisation) 28 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a II. világháború után 1949. április 4-én alapítottak Washingtonban. A szervezet célkitűzéseit az Észak-atlanti Szerződés foglalja magában, amelynek értelmében a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében. A NATO a hidegháborús fegyverkezési verseny egyik közvetlen eredménye. Napjainkban azonban a tagországok határain túl is végez békefenntartói feladatokat. Magyarország, Csehországgal és Lengyelországgal közösen, 1999-ben vált a szövetség tagjává.
Prof. Dr. Sorosy Tamás köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a NATO követi a nemzetközi helyzet változásait és a kétpólusú világ felbomlása után új feladatai vannak. A konferencia alapvető célja pedig, hogy az előadásokkal ismeretet adjanak, hogy hogyan is lehet a fiatalokhoz közelebb vinni a NATO-t. "Valemennyien érezzük, hogy hiányosságok vannnak ezen a területen és ki-ki a saját munkájában tudja megtenni azt, hogy a fiatalokat ilyen ismeretekkkel felvértezzék. A NATO mi vagyunk, hiszen tagjai vagyunk 1999 óta." - mondta.

Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András nyitotta meg a konferenciát. Mint mondta a biztonságpolitika kérdéseibe a fiatalokat is be kell vonni, hiszen hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a felnőtt társadalom mindent tud és ez így is marad. Amikor különböző programokkal megszólítjuk a fiatalokat, akkor látszik, hogy szívesen bekapcsolódnak ezekbe, mert a honvédség és a biztonság egy izgalmas téma. Beszélt a fiatalok és a média, ezen belül is az okos eszközök használatáról annak kapcsán, hogy milyen formában lehet egyáltalán eljutni a fiatal generációhoz a biztonságpolitikai kérdésekkel.

Karsai Béla a HTBK fehérvári szervezetének elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt néhány évben elmaradt a fiatalok honvédelmi nevelése és ezzel érdemes lennne fokozottabban foglalkozni. Kiemelte, hogy a városban működő Hazafiság iskolája program jó példa lehet a fiatalok honvédelmi nevelésére.