NAP A NŐKÉRT – szűrővizsgálatok és mellrák elleni séta október 9-én, szombaton

Székesfehérvár egészségfejlesztésében kiemelt szerepet kap a nők egészségének védelme, megőrzése. Ennek jegyében telik október 9-e, szombat is, amikor NAP A NŐKÉRT mottóval szerveznek tematikus egészségprogramot a hölgyekért.
2021.09.28. 14:30 |
NAP A NŐKÉRT – szűrővizsgálatok és mellrák elleni séta október 9-én, szombaton

Október 9-én lesz nőgyógyászati szűrés a Család- és Nővédelmi Központban, ide elősorban azokat várják, akik a munkájukból kifolyólag a normál rendelésre nehezen tudnak eljutni. Ugyanezen a napon rendezik meg a hagyományos mellrák elleni sétát az Országalmától indulva. 

„Az elmúlt időszak sajnálatosan nem az egészségfejlesztésről szólt. A járvány és az egészségügy leterheltsége okán sem lehetett a nőknek szóló programokat a hagyományos módon lebonyolítani. Reméljük, most már több időnk és lehetőségünk lesz erre.” – fogalmazott a programot beharangozó sajtótájékoztatón Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok. Újdonságként a szűrőnapot és a sétát egy napon tartják. Ez még intenzívebb felhívás arra, hogy a járvány közepette, annak elmúltával is figyeljünk magunkra, azokra a betegségekre, melyeket szűrővizsgálatokkal időben felfedezhetünk! Figyeljünk jobban az életmódunkra, igyekezzünk elkerülni a nem fertőző betegségeket is, hiszen ez az egészségfejlesztés alapvető célja. Törődjünk egy kicsit jobban magunkkal, a lelkünkkel, a testünkkel, figyeljünk önmagunk jelzéseire! – fogalmazott a tanácsnok. Hozzátette, a sétára szeretettel várja a civil szervezeteket, kiemelten a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesületet, amely elindította a mellrák elleni sétákat 17 éve.

„Szörnyű másfél év van mögöttünk, 2020 nőnapja óta nem volt nyugodt pillanatunk ebben az országban. Nagyon sokan elveszítették az egészségüket, a munkájukat, az egzisztenciájukat, és az egészségügy is kis híján a padlóra került. A mostani rendezvény tervezése reményt adott arra, hogy visszatérhetünk a normál életünkhöz. A rossz hír, hogy kopogtat az ajtónkon a negyedik hullám, ám a szép számú oltás várhatóan meghozza az eredményt, ezt támasztják alá a friss számok.” – mondta Dr. Nagy László, a Család- és Nővédelmi Központ intézetvezető főorvosa, aki mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, a már oltottak vegyék fel a második, harmadik vakcinát, mert – mint fogalmazott – a vírus úgy fog válogatni, hogy aki védtelen, azt megtalálja.

Hozzátette, a Család- és Nővédelmi Központban gyakorlatilag minden nap szűrőnap van manapság, igyekeznek bepótolni az elmaradt vizsgálatokat. Október 9-én nyomatékosan azokat várják, akik a munkájuk miatt egyébként nehezen jutnak el a vizsgálatokra, vagy több éve nem voltak szűrésen. A többiek lehetőség szerint kérjenek időpontot rákszűrésre a Család- és Nővédelmi Központban, ahol délelőtt és délután is van rendelés, megszűnt az 50-100 fős tumultus, nincs hosszas várakozás, a megadott időpont 5-10 perces környezetében be tudják hívni az előjegyzésre érkezőket. A CSNK minden munkatársa megkapta a harmadik oltást is, a belépők számára pedig továbbra is kötelező a maszk viselése, a lázmérés és a fertőtlenítő használata. Dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője ismertette a szűrőnappal kapcsolatos részleteket.

A szűrésre október 4-től 7-ig, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lehet bejelentkezni a +36 70 380 9512-es számon, ezt megelőzően nem fogadják a regisztrációkat.

Előfordul, hogy sokszor kell próbálkozni, türelmesnek kell lenni a nagy érdeklődés miatt. Sajnálatosan az is lehet, hogy két nap alatt elfogynak a helyek, a lemaradóknak ajánlják a CSNK-s vizsgálatot előzetes időpontfoglalással. A nőgyógyászati szűrésen kívül lesz vércukor-, koleszterin-, csontsűrűség- és vérnyomás-mérés is.

A COVID ideje alatt szüneteltek, most azonban újraindultak a mammográfiás szűrések, és bár sokan mennek el, de még mindig nem elegen, évről évre csökken a 45-65 év közötti, vizsgálatra behívottak száma. A mellrák elleni séta október 9-én 10 órakor indul az Országalmától, előtte szakemberektől lehet tanácsot kérni a mellrákszűrésre történő bejelentkezéssel és a mell önvizsgálatával kapcsolatban. A séta a Városház tér – Fő utca – Ady Endre utca – Mátyás király Körút – Liszt Ferenc utca útvonalon halad.

A rendezvényen ott lesz Kovács Szilvia, a Fehérvár Médiacentrum műsorvezetője, aki évekkel ezelőtt sikerrel vette fel a harcot a mellrákkal, és meggyógyult a betegségből. Hamarosan egy előadást is szerveznek, ahol Szilvia beszél a betegrégéről, a gyógyulásáról – a program időpontját később fogják közölni.