-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Nagy sikerrel tartották meg a Bűn- és Baleset-megelőzési Napot
Újra nagy sikerrel rendezték meg a harmadik Bűn- és Baleset-megelőzési Napot Székes- fehérváron. Az idei „Figyelj a másikra!” elnevezésű esemény a biztonságos közlekedésre hívja fel a programon résztvevők figyelmét. A programokon többek között fegyver-makettek és rendőrségi járművek bemutatója, valamint motor szimulátor is várta az érdeklődőket. A programon továbbá kerékpáros versenyt is tartottak, illetve Oláh Gergő is fellép.
2015.06.11. 15:16 |
Újra nagy sikerrel rendezték meg a harmadik Bűn- és Baleset-megelőzési Napot Székesfehérváron. Az idei „Figyelj a másikra!” elnevezésű esemény a biztonságos közlekedésre hívja fel a programon résztvevők figyelmét. A programokon többek között fegyver-makettek és rendőrségi járművek bemutatója, valamint motor szimulátor is várta az érdeklődőket. A programon továbbá kerékpáros versenyt is tartottak, illetve Oláh Gergő is fellép.
Idén már harmadik alkalommal szervezték meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével a Bűn- és Baleset-megelőzési Napot, melynek ezúttal a Zichy-liget adott otthont. „A „Figyelj a másikra!” szlogenű rendezvényünkkel azokat az általános és középiskolás gyermekeket akarjuk megszólítani, akik már közlekednek, így ebből adódóan találkozhatnak a bűnnel. Pontosan ezért tartjuk fontosnak, hogy tudják, mit kell tenniük annak érdekében, hogy felismerjék, és adott esetben megelőzzék azt. Úgy gondolom, hogy minél előbb meg kell tanítanunk a gyermekeket a figyelmes közlekedésre, hiszen ez saját és mások biztonságát is szolgálja.” – közölte Vörös Ferenc rendőrezredes, rendészeti főkapitány-helyettes, aki azt is hozzátette, hogy a szervezésben fő szempont volt az, hogy a gyermekek korának megfelelő feladatokat állítsanak össze.
Az érdeklődőket számos érdekességgel várták a szervezők. A programon résztvevők megtekinthették a rendőrségnél rendszeresített pisztolyokat és puskákat, a rendőrségi kutyás bemutatót, ujj- és tenyérlenyomatot készíthettek, kipróbálhatták a 60 méteres futást sebességmérésre, a részeg-szemüveget és a motor szimulátort, ezen kívül a fegyver-maketteket, továbbá a rendőrségi járműveket is megcsodálhatták. A szervezők a Zichy-liget körül kerékpáros kritériumversenyt is elindítottak. A futamokon az 1-4. és az 5-8. osztályosok, valamint a felnőttek is összemérhették tudásukat. A gyerekek ezen kívül a játékos tesztek kitöltésével ismerkedhettek meg még jobban a közlekedés ismérveivel.
Az eseményen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság minden szakterületének szakemberei képviseltették magukat a rendezvényen, így a bűn- és baleset-megelőzési előadóktól bárki tanácsokat kérhetett. Az interaktív bűnügyi szemle keretei között pedig betekintést nyerhettek abba, hogy a valóságban hogyan dolgoznak a technikusok.
A program színes palettájáról természetesen a kulturális programok sem maradhattak ki. A Fit-Kid bemutatón bravúros elemeket hajtottak végre a táncosok, de nagy sikert aratott a bohóc parádé, a zenes baleset-megelőzési műsor, valamint Oláh Gergő koncertje is.



