Nagy kihívások, nagy remények – az Enthroners edzői stábját fogadták a Városházán

Bemutatkozott a European League of Football bajnokságban szereplő Fehérvár Enthroners edzői stábja a Városházán. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek nagy feladat előtt állnak, hiszen a fehérvári csapatnak Európa legmagasabban jegyzett ligájában kell bizonyítania az idei szezonban.
2023.05.02. 16:21 |
Nagy kihívások, nagy remények – az Enthroners edzői stábját fogadták a Városházán

Javában zajlik a felkészülés a Fehérvár Enthroners csapatánál, akik az idei évtől a European League of Football küzdelmeiben vesznek részt. A csapat az elmúlt hétvégén tartotta első edzőtáborát, ahol a szakvezetés már a teljes kerettel dolgozhatott. Vezetőedzőként visszatér Jaime Hill, akinek ez lesz a harmadik szezonja a Koronázók élén. Hill pályafutása során több amerikai profi és egyetemi csapatnál is dolgozott, az előző szezonban pedig három kupát is sikerült bezsebelnie a székesfehérvári csapattal. Szintén a visszatérők közé tartozik Timothy McGee, aki idén is a védőfal felkészítéséért lesz felelős. A hazai amerikaifutball-rajongók számára ismerősen csenghet Andre Whyte neve is, aki a linebacker sort edzi majd. A támadósort az idei évben az évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező Joseph Ashfield koordinálja. Az ő munkáját James Anderson az elkapók oldalán, Bill Meyers pedig a támadófalnál segíti. Utóbbi szakember több mint negyvenéves rutinnal rendelkezik, többek között a Green Bay Packers és a New Orleans Saints csapatánál is a támadófalakat edzette.

Az előszezon kezdetére immár hivatalosan is összeállt edzői stábot kedden délelőtt dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városháza Dísztermében fogadta. A városvezető elmondta, nagyon fontos misszió az, amit a külföldi szakemberek a csapatnál végeznek, hiszen a sportág őshazájából, az Egyesült Államokból érkezve adják át tudásukat. A beszélgetés során felidézte az amerikai futball székesfehérvári kezdeteit és azt az utat, amit a sportág az azóta eltelt több mint 15 év alatt megtett. „Nagy városmarketing értéke van, hogy egy ilyen ligában szerepelhetünk. A szurkolók el tudják helyezni a térképen Berlint vagy Frankfurtot, most pedig Székesfehérvár neve is ilyen ismert csapatok mellé kerül.” – fogalmazott a polgármester, aki hozzátette: a csapat jó kezekben van az edzői stáb irányításával.

Jaime Hill, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője és védelmi koordinátora elkötelezett a csapat mellett, és jó eredményeket vár. Az amerikai szakember véleménye szerint az Enthroners eddig is megnehezítette minden ellene játszó csapat dolgát, az idei szezonban pedig ugyanezt szeretnék tenni. Mint fogalmazott, nem feltartott kézzel mennek neki a szezonnak, újonc létükre jó eredményeket, győzelmeket várnak: „Nem csak Székesfehérvár városát, de az egész országot büszkén képviseljük az idei European League of Football bajnokságában. A befektetett munka mindig megtérül, ezért bízunk benne, hogy rögtön az első évben jó eredményeket mutathatunk fel.”

A Fehérvár Enthroners június 3-án, szombaton 17.00 órától a Berlin Thunder ellen kezdi meg a szezont a székesfehérvári First Fielden. A szurkolók ITT vásárolhatják meg a hat darab hazai meccsre szóló szezonbérletet.