-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2019 - sokszínű programkínálat Székesfehérváron
„Higiénia a műtőasztalon”– Fertőtlenítőszerek a sebészetben címmel tart előadást a Fekete Sas Patikamúzeumban Szima Viktória.
A Fejér Megyei Levéltár levéltárosától többek között megtudhatjuk majd, hogy az orvostudomány fejlődésének egyik legfontosabb mérföldköve volt, amikor először sikerült kiküszöbölni a sebészeti kezelésben a fertőzéseket.
Évezrednyi bizonytalanság után, a XIX. században, végre nagyobb szabású műtétekre is lehetett vállalkozni, mert a csíramentesség biztosítható lett. A sebészetben használt fertőtlenítőszerekről szóló előadás október 16-án, szerdán 17 órakor kezdődik a Szent István Király Múzeum Fekete Sas Patikamúzeum kiállítóterében.
A gyermekeknek szól az október 22-én, kedden 9.30 órakor kezdődő, „Mesék a vitrinből” múzeumpedagógiai foglalkozás. Az Arany János utca 12. szám alatt található Budenz-ház - Ybl-gyűjteményben mesék bújnak elő egy ló patkója alól.
Aztán egy óra mutatója mögül. Vagy a selyemborítású kanapé karfája mellől. Ha az 1-4 éves apróságok szüleikkel, nagyszüleikkel Kamarás Emesével tartanak egy sétára, biztosak lehetnek benne, hogy mesébe botlanak. A gyerekek zenével, verssel, mozgással mesék csalogatásával fedezhetik fel a Budenz-házat.
Izgalmas művészettörténeti előadásra hívják a képzőművészet iránt érdeklődőket novemberben.
„Egy terem, két alkotó: Ország Lili, Kondor Béla” címmel az Új Magyar Képtárban november 5-én, kedden 17.30 órakor Izinger Katalin művészettörténész tart előadást két híres alkotóról. Ország Lili és Kondor Béla alkotásai egy teremben, egymás közelében, egymásra reflektálva láthatóak a Megyeház utca 17. szám alatt. Az Új Magyar Képtárban, a város egyik legjelentősebb műemléképületében a II. világháború utáni időszak legfontosabb magyar képzőművészeinek alkotásaiból látható válogatás.
A részlete program megtalálható az alábbi linken: http://oszifesztival.hu/home_hu.html