Molnár Tamás kapta idén a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat

Molnár Tamás a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója kapta idén a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat. A bankszektorból érkezett szakember néhány napja vehette át a Magyar Gazdaságért Díj kitüntetést a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől. A Csók István Képtárban tartott átadáson a város önkormányzata látta vendégül a fehérvári nagyadózókat és mondott köszönetet a helyi adókon kívül a társadalmi szerepvállalásukért is.
2014.12.10. 17:00 |
Molnár Tamás a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója kapta idén a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat. A bankszektorból érkezett szakember néhány napja vehette át a Magyar Gazdaságért Díj kitüntetést a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől. A Csók István Képtárban tartott átadáson a város önkormányzata látta vendégül a fehérvári nagyadózókat és mondott köszönetet a helyi adókon kívül a társadalmi szerepvállalásukért is.
Molnár Tamás 2012 márciusa óta irányítja a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkáját, azonban vezetői tapasztalatait a bankszektorban szerezte, ahol a Magyar Fejlesztési Banknál, valamint a Magyar Gazdaságfejlesztési Központnál töltött két évtizedet. „Elsődleges célom, hogy a Kedvezményezettek a lehető legtöbb segítséget megkapják a projektjeik előkészítéséhez, megvalósításához.” – ez volt az ügyvezető igazgató hitvallása kinevezésekor és azóta is a régió fejlesztéséért dolgozik. A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség tevékenysége komoly szerepet játszik Székesfehérvár és a régió gazdasági fejlődésében, amelyért a város közgyűlése a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj odaítélésével mondott köszönetet Molnár Tamásnak.
Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András köszönte meg a vállalatok vezetőinek az egész éves figyelmet, támogatást és együttműködést, amit a város gazdasági szereplői tanúsítottak az önkormányzat irányába és ami jóval fontosabb a fehérvári polgárok közössége iránt. „Olyan erős a város gazdasága, ami képes volt megteremteni a lehetőséget Székesfehérvár számára ahhoz, hogy biztosítani tudtuk a például a Seuso-kincsek múzeumi körülmények közötti bemutatását. Ebben a kiállításban annak az összefogásnak az erejét is látom, amit jól látszik a városban: kellett állami szándék, ami a lehetőséget biztosította, kellett egy erős gazdaság, ami az adóforintjaival lehetővé tette azt, hogy az önkormányzat a kiállításhoz szükséges beruházásokat elvégezze, kellett egy kiváló intézmény, mely szakmailag fel tudja vállalni a rendezést és rengeteg önkéntes, aki segített. Akkor tud Fehérvár erősödni, ha a helyi gazdaság is erősödik azonban tartósan növekedni csak akkor tud, ha a helyi infrastruktúra és a város adta környezet is folyamatosan fejlődik.”
A város polgármestere a rendezvényen beszélt a középfokú és a felsőfokú szakképzésről is. Mint mondta elindult a duális képzésben az-az akkreditációs folyamat az Alba Regia Műszaki Karon, mellyel informatikus képzés és gépészmérnök képzés indulhat annak érdekében, hogy a munkaerőhiány ne legyen akadálya a növekedésnek Székesfehérváron.

Gazdaság

  1. A sportélet és gazdasági háttere

    A rendezvény középpontjában Székesfehérvár és a vármegye sportélete állt. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a város sportklubjainak vezetői osztották meg gondolataikat egyesületük jelenéről, jövőbeni terveiről, valamint a klubok és a vállalkozók együttműködésében rejlő lehetőségekről. Dr. Cser-Palkovics András a Videoton jövőjéről is szólt.

    2026.06.11.
  2. A FIFA-vbtől a védelmi iparig

    Victor Fedeli, Ontario gazdaságfejlesztési, munkahelyteremtési és kereskedelmi minisztere tett látogatást a Continest székesfehérvári gyárában, ahol a vállalat vezetésével folytatott megbeszéléseken a kanadai-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésének lehetőségei, valamint a Continest innovatív összecsukható konténertechnológiájának kanadai alkalmazási lehetőségei kerültek fókuszba.

    2026.06.03.
  3. VOSZ fórum júniusban

    A megyei sportélet gazdasági háttere és a sporttal kapcsolatos tervek lesznek a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezete által rendezett harmadik vállalkozói fórum fókuszában. A június 10-én reggel 08.00 órakor kezdődő találkozóra szeretettel várják a vállalkozókat, azonban előzetesen regisztrálni szükséges!

    2026.06.03.
  4. Fejérben is felmérik a mezőgazdaság szerkezetét

    A Központi Statisztikai Hivatal az ország 969 településén végzi el az Agrárium 2026 elnevezésű összeírást, amelynek során Fejér vármegyében közel 2000 gazdálkodó válaszait várják. A KSH szakemberei számítanak a gazdák együttműködésére, a nem kiemelt egyéni gazdaságoknak május 31-ig van lehetőségük az online válaszadásra, ezt követően összeírók keresik fel azokat, akiktől online nem érkezett adat.

    2026.05.27.