-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Mise az első Magyar Szent Család közbenjárásáért
Ünnepi szentmisén ajánlották a székesfehérvári egyházmegye családjait és minden magyar családot a Magyar Szent Család védelmébe, szombaton délelőtt a Bazilikában. Spányi Antal megyés püspök harmadszor hívta meg az egyházközségekből delegált családokat, hogy együtt imádkozzanak Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi előtt.
2014.11.08. 12:10 |
Ünnepi szentmise keretében ajánlották a székesfehérvári egyházmegye családjait és minden magyar családot a Magyar Szent Család védelmébe, szombaton délelőtt a Bazilikában. Spányi Antal megyés püspök harmadszor hívta meg az egyházközségekből delegált családokat, hogy együtt imádkozzanak Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi előtt. A szentmise után a Szent István Művelődési Házban köszöntő műsorral és előadással várták a családokat.
A szentmisén Spányi Antal megyés püspök az egyházközségek családjainak képviselői jelenlétében, Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi előtt az égi közbenjárásuk által a magyar Szent Család oltalmába ajánlotta a családokat. „Jó nekünk most ünnepelni az első Magyar Szent Családot, kik ott állnak mellettünk és minden nemzedék mellett imáikkal, példáikkal, égi közbenjárásukkal. Sokszor azt hisszük, másoknak könnyebb a sorsuk, mások szerencsésebbek. Látnunk kell, hogy az Első Magyar Szent Család furcsa és nehéz helyzetben élt. Mindennapi gondjuk, problémájuk és küzdelmük volt egy jelenlévő erős pogány hagyomány. Sokan nem akarták elfogadni, nem akartak beilleszkedni abba a rendbe, amelyet a Katolikus Egyház, a kereszténység hozott a számára. Ebből a kettősségből hatalmi harcokkal is szembe kellett nézni, és hosszú időn keresztül a zaklatásnak, a viadaloknak árnyéka vetült a Családra. Mi nagyszerű példát kaptunk Szent Istvántól, Boldog Gizellától és Szent Imrétől, akiknek emléke nem halványul, akik életük tanításában, megélt sorsuk vállalásában, zúgolódás nélküli hitükkel minket is erősítenek” – mondta Spányi Antal megyés püspök, aki azt is kiemelte, hogy a kor emberének sok kihívással kell szembenéznie. Mint fogalmazott: „a sok és hamis információban elbizonytalanodik az ember.”
A megyés főpásztor az első alkalommal 2012-ben hívta meg először a plébániaközösségekből delegált családokat, hogy képviseljék egyházközségük családjait, imádkozzanak a szentek ereklyéi előtt. A szentmisén jelen voltak az oktatási intézmények küldöttei is. Az eseményen Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében Mészáros Attila alpolgármester is részt vett.
Székesfehérváron őrzik 1777 óta Szent István fejereklyéjét, fiának Szent Imre ujjának csontereklyéje pedig 1930-ban került az egykori magyar királyi székhelyre. Szent István hitvese, Boldog Gizella csontereklyéjét 2011-ben, a Családok Éve alkalmából ajándékozta a passaui püspök a székesfehérvári egyházmegyének. A hajdani koronázó városban így ereklyéikben újra egyesült az első magyar szent család, amelyet minden évben november 13-ához, az összes Magyar Szent és Boldog emléknapjához kapcsolódóan ünnepelnek a székesfehérvári egyházmegyében.



