-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Mise a Szőlő utcai keresztnél - közös imádságra várják a híveket vasárnap délután
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Vasútvidéki Prohászka és a Maroshegyi Egyházközség a 2013-ban felújított Szőlő utcai keresztnél a Szent kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódva, idén is szabadtéri szentmisét szervez, amit Tóth Tamás esperes celebrál. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!
2016.09.13. 15:37 |
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Vasútvidéki Prohászka és a Maroshegyi Egyházközség a 2013-ban felújított Szőlő utcai keresztnél a Szent kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódva, idén is szabadtéri szentmisét szervez, amit Tóth Tamás esperes celebrál. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Az egykori alsóvárosi zarándokhelyen, a Szőlő utcában Vida Pál hegymester kezdeményezésére 1902-ben közadakozásból állították fel a feszületet. Székesfehérvár Önkormányzatának a támogatásával 2013-ban megújult a kereszt, és a Városgondnokság szakembereinek, az egyházközségek tagjainak és az önkéntesek munkájának köszönhetően megszépült a környék is.

Majd tavaly ősszel – egy bruttó 14 millió forintos beruházásnak köszönhetően – olyan közösségi tere alakult ki az Õrhalmi szőlőknek, ahova mind a fiatalok, mind a családosok, mind az idősebbek szívesen kijárnak. Azóta játszóeszközök és fitneszgépek is várják a kikapcsolódni vágyókat a Szőlő utcai parkban.
Évről évre kialakult az a hagyomány is, hogy a kereszt tövében ősszel, a Szent kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódva, szentmisét tartanak a településrész lakói. A közös imádságra idén is sor kerül a Szőlő utcában szeptember 18-án, vasárnap 16 órakor. A Vasútvidéki Prohászka és a Maroshegyi Egyházközség által szervezett szentmisét Tóth Tamás esperes celebrálja. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!