-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Minőség - Innováció díjat nyert a Kodolányi János Főiskola
A magyar felsőoktatásban első és egyetlen intézményként a Kodolányi János Főiskola PIQ & Lead™ módszere a Magyar Termék Nagydíj után január 19-én az Európai Minőségügyi Szervezet ”Minőség-Innováció 2014" díját is elnyerte. A korábbi években az elismerést olyan cégek is elnyerték, mint a svéd Volvo Trucks és a finn Metsä.
2015.01.29. 15:55 |
A magyar felsőoktatásban első és egyetlen intézményként a Kodolányi János Főiskola PIQ & Lead™ módszere a Magyar Termék Nagydíj után január 19-én az Európai Minőségügyi Szervezet ”Minőség-Innováció 2014" díját is elnyerte. A korábbi években az elismerést olyan cégek is elnyerték, mint a svéd Volvo Trucks és a finn Metsä.

Hervainé dr. habil. Szabó Gyöngyvér tudományos rektorhelyettes elmondta, hogy az újfajta képzési módszer a gyakorlatorientáltságon, munkaerőpiacra való felkészítésen, illetve a nyelvoktatáson alapul. Közel nyolc éves fejlesztés eredménye PIQ & Lead™, amelynek egyes elemei a nemzetközileg sikeres elit-egyetemek tapasztalataira épülnek. A hallgatók szakjuktól függetlenül belehallgathatnak a többi képzésbe is, ezáltal más, speciális ismereteket is megszerezhetnek. A munkaerőpiacon azonnal forintra váltható gyakorlati tudás megszerzését egyrészt a főiskola szakmai oktatótermei, stúdiói biztosítják, másrészt azok a partnerek – közintézmények, médiumok, cégek -, akikkel megállapodást kötött az intézmény.
A Finn Államelnök által 2006-ban alapított nemzetközi pályázatra, amelyen Magyarország 2013 óta meghívás alapján vesz részt, idén rekord számú, több mint 150 pályázat érkezett be. A nemzetközi zsűri döntése alapján a 2 díjazott magyar pályázó egyike a Kodolányi János Főiskola PIQ&Lead™ modellje, amely képes az egész felsőoktatási ágazat hatásosságának és hatékonyságának javítására.
A Kodolányi hallgatói már az első félévtől kezdve projektfeladatokon keresztül gyakorlati tapasztalatot és vezetési- menedzsment ismereteket is szereznek minden szakon, így felkészült munkavállalóként lépnek ki a munkaerőpiacra. A program erőssége továbbá, hogy a főiskola bevezette a karriertanácsadói mentori rendszert. A mentortanárok feladata, hogy a főiskolára érkező hallgatókat a képzés folyamán végig segítsék, karrier-elképzeléseiket akár saját kapcsolatrendszerükkel is támogassák.

Mészáros Attila alpolgármester örömét és gratulációját fejezte ki a város nevében az elnyert díjak miatt. „Azt gondolom, ez nagy elismerése annak a szakmai munkának, ami a főiskolán zajlik. Az elhangzottak is jelzik azt, hogy milyen igény van arra a tudásra, amit a főiskola kínál." - fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere, aki arra bíztatatta a végzős középiskolásokat, használják ki azt a lehetőséget, hogy négy év alatt két diplomát szerezhetnek.