Megerősítette a 81-es négysávosítását az innovációs és technológiai miniszter

Hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter pénteken, az Ikarus székesfehérvári gyárában. A miniszter megerősítette, hogy megvalósíthatósági tanulmány készül az M1 autópályáról leágazó 13-as és 81-es négysávúsítására.
2019.05.17. 15:38 |
Megerősítette a 81-es négysávosítását az innovációs és technológiai miniszter

Dr. Palkovics László pénteki székesfehérvári látogatásán fontos bejelentést tett a város és térsége közlekedési rendszerének fejlesztéséről: megvalósíthatósági tanulmány készül az M1 autópályáról leágazó 13-as és 81-es, továbbá a 63-as út négysávúsítására. 

Palkovics László az Ikarusban tett látogatása után elmondta, hogy a nemzeti autóbusz stratégia keretében, hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben. Több mint nyolcezer autóbusz fut ma Magyarországon, ennek jelentős része, több mint hatezer a közösségi közlekedésben, városokban vagy városközi forgalomban. "A következő időszakban szeretnénk ezeket az autóbuszokat modern járművekre cserélni. Ezért a kormány intenzív egyeztetéseket folytat a magyar buszgyártókkal, és ezeken kiderült, hogy sem a gyártókapacitás, sem az autóbusz-technológia nem akadálya a hazai igények kielégítésének." - tette hozzá a miniszter, aki elmondta, hogy a 25 ezernél nagyobb lélekszámú városokban szeretnék azt elérni, hogy három év múlva már csak olyan buszokat helyezzenek üzembe, amelyek abszolút környezetkímélőek: vagy elektromos, vagy gázhajtású buszok. A miniszter elmondta, hogy a magyar autóbuszgyártók nagyobb mértékben kívánnak elektromos és egyéb, a környezetet kevésbé terhelő járműveket gyártani, amihez megvannak a feltételeik – ezeknek a részleteiről folytatnak egyeztetést a cég elnökével és a polgármesterrel.

A gyorsforgalmi útfejlesztési program három alapvető elve, hogy minden gyorsforgalmi út, autópálya, autóút elérje a határokat; a megyei jogú városok legyenek egymással összekötve; valamint Magyarországon ennek a hálózatnak valamelyik része 30 percen belül elérhető legyen.

Dr. Palkovics László Székesfehérvár közlekedési rendszerének a fejlesztésével kapcsolatban elmondta: megvalósíthatósági tanulmány készül az M1 autópályáról leágazó 13-as és 81-es négysávúsítására. A meglévő nyomvonalon tervezett bővítésekkel egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés jönne létre az M1-es és a szintén előkésztés alatt álló M8-as között. A fejlesztés része annak a körülbelül 3 ezer 200 milliárd forint értékű útfejlesztési programnak, amit a kormány elindított. Az elkövetkező hat évben ennek a jelentős része meg fog valósulni, jelentette ki a miniszter.

Széles Gábor az Ikarus tulajdonosa kiemelte, a járműipari gyártók a buszok esetében is belátták, hogy a fejlesztéseket az elektromos meghajtás irányába kell vinni.

"Az Ikarus jókor érezte meg ezt a technológiai váltást és időben alapította meg az egyik legnagyobb kínai céggel közös vállalatát." - fogalmazott Széles Gábor, aki szólt arról is, hogy a közösen kifejlesztett elektromos busz paramétereit tekintve világszínvonalú. A CityPioneer egy töltéssel időjárástól és terepviszonyoktól függően 200-260 km megtételére képes.

A gyárlátogatás után Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője elmondta, meggyőződhettek arról, hogy az Ikarus készen áll arra, hogy a buszprogramban komoly részt vállaljon, nemcsak hagyományos buszokkal, hanem elektromos járművekkel is.

"Palkovics miniszter úr bejelentette azt is, hogy az M1-es autópálya terhelésének csökkentése érdekében a 13-as és a 81-es utak 2x2 sávosak lesznek a jövőben, ami nekünk fehérváriaknak azért is fontos, mert ez a 81-es út és az M7-es autópálya között az elkerülő szakasz meghosszabbításával egy új lehajtót is jelent, ami tehermentesítheti az Auchan körforgalmat." - tette hozzá. 

Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a város nagyon várja azt a pályázatot, ami az önkormányzatok számára elektromos buszok beszerzésére biztosít majd lehetőséget.

Székesfehérvár szeretné a buszparkját korszerűsíteni – az elektromos buszok zaj- és légszennyezés, valamint az olcsóbb üzemeltetés tekintetében is jól illeszkednek ebbe a tervbe. „65 busz szolgálja ki a fehérvári közösségi közlekedést, szeretnénk ezzel a pályázattal ennek minél nagyobb részét új buszokra cserélni. Szeretnénk, ha ezek a buszok önkormányzati tulajdonban lennének, együttműködve a szolgáltatóval.” - tette hozzá a polgármester. A miniszter által megerősített útfejlesztésről szólva Cser-Palkovics András elmondta, hogy a 81-es és a 13-as főút négysávúsítása nagy előrelépés lesz biztonsági, környezetvédelmi szempontból, és jó minőségű átkötési lehetőséget biztosítana az M1-es és az M7-es között; ez egy megfelelő elkerülő útszakasz megépítését jelenti Székesfehérváron, valamint egy csomópont kialakítását az M7-esen.

Gazdaság

  1. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  2. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  3. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  4. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.