-
Gyógyító színek szeretettel
Színesebbnél színesebb festmények, köztük kávéfestéssel készült alkotások is láthatóak a Szent Kristóf Ház Gyógyító színek című kiállításán, melyet hétfőn délután, ünnepélyes keretek között nyitottak meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A különleges képességű fiatalok munkáit két héten át lehet megnézni, sőt, jótékony céllal meg is lehet vásárolni, a bevétellel az alkotókat támogatják.
2025.11.10. -
Dolhai Attila a Viktória Pódiumon
Dolhai Attila, a Vörösmarty Színház igazgatója, Csutiné Schleer Erzsébet építész, városvédő és a „Csipkebokor” csipkeverő szakkör lesz a Viktória Pódium november 11-i találkozójának vendége.
2025.11.10. -
Veletek vagyok mindennap!
Megnyílt a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum új, állandó kiállítása. A Veletek vagyok mindennap! című tárlat a keresztény üdvtörténet és az egyháztan alapvető állomásain vezeti keresztül a látogatót.
2025.11.10. -
Sírkerti séta
A Tourinform Iroda szervezésében sírkerti sétára került sor Székesfehérváron. A Csutora temetőről Váczi Márk osztott meg érdekes információkat.
2025.11.10.
Mindenszentekkor a Székesegyházban, halottak napján a Doni emlékkápolnánál lesz püspöki szentmise
Mindenszentek ünnepén, november 1-jén, szombaton 18 órakor Spányi Antal megyés püspök tart szentmisét a Székesegyházban minden szent tiszteletére, azokéra is, akiket külön emléknappal nem ünnepel az egyház. Halottak napja előestéjén megemlékezik minden elhunytról, majd a szentmise után az altemplomban imádkozik püspökelődei lelki üdvéért.
Halottak napján, november 2-án, vasárnap 15 órakor pedig a Doni emlékkápolnánál celebrál engesztelő szentmisét Spányi Antal megyés püspök az I. és a II. világháború során elesett hős katonákért és hozzátartozóikért.
A vasárnapi emlékmisére a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség (DBKSZ) külön autóbuszt indít 14.00 órakor Székesfehérvárról, a vasútállomásról, ami az buszpályaudvar (személygépkocsi parkoló melletti taxi megállóhely) érintésével megy ki Pákozd Mészeg-hegyre. Az autóbuszt a DBKSZ tagjain kívül bárki igénybe veheti, aki részt szeretne venni a püspöki misén. Az emlékmise után az autóbusz visszaszállítja Székesfehérvárra a résztvevőket. A Székesfehérvári Egyházmegye szeretettel várja a híveket a püspöki szentmisékre.