-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Mindenki jöjjön zöld felsőben! - Környezetvédelmi Diákfórum a Városházán
A Városháza Dísztermében rendezik csütörtökön délután a Környezet- védelmi Diákfórumot, amelynek témája a Föld Napja lesz. Rendhagyó módon diákok és tanárok tartanak előadást az iskolákban folyó programokról. 15.30 órára mindenki számára nyitott flashmobot hirdetnek: a Föld védelmét hirdető selfie elkészítéséhez a szervezők azt kérik, hogy mindenki viseljen zöld színű felsőt.
2016.04.20. 13:49 |
A Városháza Dísztermében rendezik csütörtökön délután a Környezetvédelmi Diákfórumot, amelynek témája a Föld Napja lesz. Rendhagyó módon diákok és tanárok tartanak előadást az iskolákban folyó programokról. 15.30 órára mindenki számára nyitott flashmobot hirdetnek: a Föld védelmét hirdető selfie elkészítéséhez a szervezők azt kérik, hogy mindenki viseljen zöld színű felsőt.

Ötödik alkalommal rendezik meg a Környezetvédelmi Diákfórumot a Városházán április 21-én, csütörtökön 14.30 órától. Az aktuális környezetvédelmi témával, a Föld Napjával foglalkozó programot Juhász László környezetvédelmi tanácsnok nyitja meg. Ez alkalommal a résztvevő diákok és a tanárok tartanak néhány perces előadást az iskolájukban folyó tevékenységekről: milyen programokkal készülnek a Föld Napja alkalmából és mit tesznek az év többi napján a környezetük védelme érdekében.
A rendezvény zárásaként, 15.30 órára flashmobot hirdetnek a Városház téren: a Diákfórum résztvevőihez bárki csatlakozhat, hogy az Országalmát körülállva egy felhívó selfiet készítsenek a közös érdekek és kötelezettségek képes megfogalmazására. A szervezők azt kérik, hogy a fotóhoz jelképesen mindenki zöld felsőben jöjjön.