-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Minden vasárnap ünnep - Katolikus Legényegylet a Felsővárosban
Alsó sor (b-j): Király István, Cs.Nagy István, Kulifai József, Pataki Sándor, Fekete Pál, Fekete Ferenc, Botos József, Barna József, Reé Géza
Álló sor: Földi Zoltán képviselő, Szabó József, ifj.Botos József, Tőke Pál, Radics Ferenc, Virág Ferenc, dr.Kovács Ignác, Lencsés Béla, Meizer József, Pásztor László, Pásztor István, Osztotics József, Horváth László
Színpadon: ifj.Radics Ferenc, Meizer Dávid, Zsoldos László, Hegedüs József, Zsoldos Péter, Hadfi Gábor, ifj.Zsoldos Péter, Kremnitzky Márton, Pinke Benedek, ifj.Pinke László, előtte Pinke Domonkos, Pinke László, Vass Gábor, ifj.Fekete Ferenc, Fekete Máté, ifj.Arany József, Arany József, Scharle András
A KALOT tagjainak minden vasárnap ünnep, élvezik az egymással való találkozás örömét.
A mise után beszélgetnek, kávéznak, koccintanak, előkerül a kártya, megszólal a tangóharmonika és felcsendülnek a jól ismert nóták is. Az idősebbek már elhozzák fiaikat és van ahol már az unokák generációja is csatlakozott a vasárnapokhoz.
Szent Sebestyén nap után idén is megtartották a malacsültes ebédet, ahova Nyárai-Horváth István atyát a Felsőváros plébánosát és Földi Zoltán önkormányzati képviselőt is meghívták. A közel hatvan fős ebédet Raffai József készíti és a találásban az ifjabbak segítenek.
A legifjabb KALOT-tag három fiával érkezett: Pinke Benedek, Pinke László, előtte Pinke Domonkos, ifj.Pinke László
A korelnök családja: Fekete Máté, Fekete Pál (92 év), Fekete Ferenc (85 év), ifj.Fekete Ferenc
Az egyletet összetartó csapat: Horváth László, Pásztor László, Pásztorné Szabó Erika, Pásztor István
Szöveg és kép: Dr.Göde Andrea