-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Minden mozdíthatót elvittek a kiköltöző bérlők
Kedden - a hónapokkal ezelőtt meghozott döntések nyomán - több lejárt bérleti szerződéssel rendelkező bérlőnek kellett átadnia önkormányzati bérlakását. Kilakoltatásra nem került sor, mindenki határidőre önként kiköltözött. A lakáskezelő helyszínre érkező munkatársai azonban sajnos több helyen azt tapasztalták, hogy a bérlők, akik több éven át a helyi közösség segítségét élvezve lakhattak szociális bérlakásban, felszedték a padlót, elvitték a beépített konyhabútort és lakhatásra alkalmatlan állapotban adták vissza a lakásokat.
2016.10.11. 14:57 |
Kedden - a hónapokkal ezelőtt meghozott döntések nyomán - több lejárt bérleti szerződéssel rendelkező bérlőnek kellett átadnia önkormányzati bérlakását. Kilakoltatásra nem került sor, mindenki határidőre önként kiköltözött.

A lakáskezelő helyszínre érkező munkatársai azonban sajnos több helyen azt tapasztalták, hogy a bérlők, akik több éven át a helyi közösség segítségét élvezve lakhattak szociális bérlakásban, ezt úgy „hálálták meg”, hogy felszedték a padlót, elvitték a beépített konyhabútort és lakhatásra alkalmatlan állapotban adták vissza a lakásokat. Az Önkormányzat a szükséges jogi lépéseket megtette, és helyreállíttatja a lakásokat, hogy oda új családok költözhessenek be.

A kedden történtek is jól mutatják, hogy van még feladat a szociális bérlakások területén, és megalapozottan indult intézkedéssorozat a 2011-ben elfogadott Lakáskoncepció mentén.

Székesfehérvár Önkormányzatának – konszenzusos döntéseken alapuló – szociális alapú lakásbérbeadási gyakorlatát több hatóság vizsgálta már. Legutóbb az Egyenlő Bánásmód Hatóság hagyta helyben a meghozott intézkedéseket, a fellebbezés lehetősége nélkül elutasítva két bérlő beadványát.

Kapcsoló.