Milliárdos rendelő felújításokról is dönt pénteken a Közgyűlés

Verseci utcai orvosi rendelővel kezdődik a felújítások sora, ahol gyermek háziorvosi rendelés is lesz majd 2018-tól,védőnői tanácsadással együtt. Az 12 rendelő felújítását tartalmazó programról pénteken dönt majd a város közgyűlése. Összesen több mint egymilliárd forintot költ 2021-ig a város a rendelők teljes körű felújítására.
2017.04.04. 17:40 |
Milliárdos rendelő felújításokról is dönt pénteken a Közgyűlés

Egy komplex, több évre munkát jelentő programot indítunk, ami nagyban meghatározza az egészségügyi alapellátás infrastruktúráját – mondta Cser-Palkovics András polgármester. A rendelőkkel szinte valamennyi fehérvári család találkozik. Fehérvár polgármestere kiemelte, hogy „a város segíti a kórházat, továbbá feladatunk a prevenciós programok szervezése és sokféle ellátási forma támogatása, azonban az egészségügyi alapellátás kötelező önkormányzati feladat. Két fő forrásból valósulhat meg a program: ennek egy része EU-s forrás, a másik része pedig az önkormányzat saját költségvetési forrása.
Nagyon fontos, stratégiai jelentőségű, az egészségügyi alapellátást évekre meghatározó előterjesztésről tárgyal pénteken Székesfehérvár Közgyűlése. A komplex programtervezet tartalmaz minden olyan városi rendelőintézetet, ahol infrastrukturális beruházást hajtanak végre 2021-ig, a Kégl György Városi Egészségügyi Program keretében.

2021-ig több mint egymilliárd forintot költ a város a rendelők teljes körű felújítására - mondta a város polgármestere. "Ritkán születik egy város életében milliárdos egészségügyi program, amiről a pénteki közgyűlés dönthet majd. Bízom abban, hogy néhány éven belül egy teljesen megújult infrastruktúrával működik majd az egészségügyi alapellátás Fehérváron.

A felújítási programról tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy lesznek olyan időpontok, amikor a betegek, a háziorvosok és védőnők türelmét kell, hogy kérjük, hiszen nem minden esetben lehet a felújításokat úgy elvégezni, hogy zavartalanul folyjon a rendelés.

Varga Márta a Humán Szolgáltató Intézet vezetője elmondta, hogy a korábbi rendelőfelújítások közül a Fiskális és a Sarló utcában volt teljes felújítás. Kiemelte, hogy akárcsak a korábbi felújítások esetében, a mostani munkáknál is figyelembe veszik azt, hogy az egyes rendelők felújítási ideje alatt a betegek a lakóhelyükhöz minél közelebb találhassanak ellátást.


Ybl ltp. gyermekorvosi rendelő – 69.000.000 Ft

Megvalósítás várható éve - 2018

Az épület önkormányzati tulajdonú, melyben a gondozási egységek mellett került kialakításra gyermekorvosi rendelő (két gyermekorvosi és két védőnői szolgálat). A pályázati előírásoknak megfelelő energetikai célú felújítás főbb elemei: az akadálymentes vizesblokk kialakítása, az elektromos hálózat felújítása, a szükséges helyen a nyílászárók cseréje, homlokzati és tetőhőszigetelés elkészítése, opcionálisan fűtésrekonstrukció, a rendelői részben az egészséges és betegforgalom elkülönítése lehetőség szerint két bejárat kialakításával, egyéb felújítási munkák, eszközbeszerzés.

Batthyány u. 12. felnőtt háziorvosi rendelő – 109.250.000 Ft

Megvalósulás várható éve – 2018
A Batthyány utcai rendelő önkormányzati tulajdonú épület, mely 1978-ban épült, de jelentős felújításon azóta nem esett át. A tetőszerkezet felújítása, szükséges elemek cseréjével, az épület fűtési hálózatának felújítása, valamint a határoló szerkezetek hőszigetelése, az elektromos hálózat felújítása, a nyílászárók szükség szerinti cseréje, vizesblokkok felújítása, mindenki számára elérhető akadálymentes vizesblokk kialakítása, egyéb felújítás, eszközbeszerzés.

Szekfű Gy. u. 9. rendelő központ – 356.000.000

Megvalósulás éve - 2018/19
Önkormányzati tulajdonú épület, ami 1975 óta működik orvosi rendelőként. Az épület működése kapcsán felmerülő problémák eddig részleges felújítási munkálatokkal lettek kezelve. A pályázati előírásoknak megfelelő energetikai célú felújítás főbb elemei: hőszigetelési munkák, nyílászárók cseréje, az épület akadálymentesítésével kapcsolatos munkák elvégzése akadálymentes vizesblokk és lift kialakításával, az épületgépészeti rendszerek felújítása, az elektromos hálózat rekonstrukciója, egyéb felújítási munkák, bővítés és eszközbeszerzés, akadálymentesítés.

Verseci utcai (KÖFÉM) rendelő – 150.000.000

Megvalósulás éve - 2017
Gyógyszertárral közös önkormányzati tulajdonú, kétszintes épület. Az orvosi rendelő szolgáltatásainak infrastrukturális fejlesztése mára elengedhetetlenné vált, hiszen építése óta jelentős felújításon nem esett át. A megvalósítandó beruházás főbb elemei: nyílászárók cseréje a szükséges számban, az elektromos hálózat és a fűtési rendszer felújítása a fejlesztéssel érintett részeken, az épület akadálymentesítésével kapcsolatos munkák elvégzése akadálymentes vizesblokk és lift kialakításával, az épület földszintjének teljes felújítása, az érintett helyiségek szükséges átrendezésével, az emeleten pedig két helyiség felújítása és berendezése, a meglévő tető felújítása.

Sarló utcai rendelő – 1.905.000

Megvalósulás éve - 2017
Belső udvar burkolatának cseréje.

Berényi utcai gyermek-rendelő – 33.432.750

Megvalósulás éve – 2017
Önkormányzati tulajdonú épület, amelyben két gyermekorvosi és három védőnői szolgálat működik. A megvalósítandó beruházás főbb elemei: fűtési rendszer felújítása, kazán cserével, a falszerkezetek utólagos vízszigetelésének elkészítése, kerítés felújítás, egyéb felújítási munkák, eszközbeszerzés.

Batthyány utcai gyermek-rendelő – 12.700.000

Megvalósulás éve - 2017
Tetőszerkezet felújítása.

Farkasvermi utcai felnőtt háziorvosi rendelő – 12.700.000

Megvalósulás éve – 2017
Radiátorok cseréje, villamoshálózat és belső felújítás, akadálymentes vizesblokk kialakítása, új bejárat nyitása az udvar felől.

Jancsár utcai Ifjúság-eü. szolgálat rendelője – 30.715.000

Megvalósulás éve - 2018
Akadálymentes vizesblokk kialakítása és berendezés korszerűsítése.

Széchenyi utcai gyermekorvosi és iskolafogászati rendelő – 112.102.900 + tervezés költsége

Megvalósulás éve – 2018/19
A négyemeletes társasház földszinti részén, a lakóépülettől teljesen különválasztva az utcai szárnyban a gyermekorvosi és védőnői, az udvari szárnyban az iskolafogászati szolgálatok vannak elhelyezve. A megvalósítandó beruházás főbb elemei: a gyermekorvosi rendelő és a védőnői tanácsadó vonatkozásában az egészséges és betegforgalom elkülönítése a szükséges átalakítási munkálatokkal, a vizesblokkok teljes körű felújítása, akadálymentes vizesblokk kialakítása, nyílászárók cseréje, az elektromos hálózat és a fűtési rendszer felújítása, az akadálymentes bejárat kialakítása.

Kelemen Béla utcai gyermek- és felnőtt háziorvosi rendelő – 68.440.300 + tervezés költsége

Megvalósulás éve – 2019/20
A tízemeletes társasház földszinti részéhez kapcsolódik az orvosi rendelő, amely önkormányzati tulajdonban van. A lakóépülettől teljesen különválasztva az egyik szárnyban a házi gyermekorvosi és védőnői, a másik szárnyban a felnőtt háziorvosi szolgálatok működnek. A megvalósítandó beruházás főbb elemei: tekintettel arra, hogy a lakóház fűtési igényének rendje az egészségügyi szolgálatok rendelési idejétől eltérő, ezért a rendelőkhöz kapcsolódóan külön hőközpont kialakítása és a fűtési rendszer rekonstrukciója, elektromos hálózat felújítása, a nyílászáró szerkezetek szükség szerinti cseréje, a személyzeti vizesblokkok felújítása, a várók elhasználódott bútorzatának, berendezéseinek cseréje, korszerűsítése, belső elrendezés szükség szerinti racionalizálása, egyéb kapcsolódó felújítási munkák.

Család- és Nővédelmi Központ – 63.500.000

Megvalósulás éve – 2021
A meglévő tetőszerkezet felújítása (a felújításhoz szükséges tervek és engedélyek alapján), a nyílászárók cseréje, korszerűsítése a szükséges és kapcsolódó javítási, felújítási munkálatokkal (tisztasági festés, homlokzatvakolat javítása).