-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Mészáros Attilát választották a Magyar CIVINET elnökévé
A CIVITAS egy olyan szakmai szervezet, amely a városi közlekedés problémáinak megoldásában segíti az európai uniós tagországok nagyvárosait. Ennek része a Magyar Civinet hálózat is, amelynek egyik alapító tagja Székesfehérvár Önkormányzata. A várost Mészáros Attila alpolgármester képviseli az elnökségben, akit a csütörtöki kaposvári találkozón a szervezet elnökévé választottak.
2015.03.12. 17:15 |
A CIVITAS egy olyan szakmai szervezet, amely a városi közlekedés problémáinak megoldásában segíti az európai uniós tagországok nagyvárosait. Ennek része a Magyar Civinet hálózat is, amelynek egyik alapító tagja Székesfehérvár Önkormányzata. A várost Mészáros Attila alpolgármester képviseli az elnökségben, akit a mai kaposvári találkozón a szervezet elnökévé választottak.

A CIVITAS az Európai Bizottság kezdeményezése, melynek célja, hogy kapcsolatok jöjjenek létre a városi közlekedés problémáinak megoldására az európai városok között. Az elmúlt években több országos, illetve országhatárokon átnyúló térségi hálózat jött létre, a Magyar CIVINET a 10 ilyen hálózat egyike. A város Mészáros Attila alpolgármestert delegálta a CIVINET elnökségébe.
Székesfehérvár Önkormányzata alapító tagja a hazai szervezetnek, amely immár negyedik szakmai találkozóját tartotta Kaposváron. A városi közlekedést érintő kérdések közül ma az intermodalitás, az intermodális központok kerültek napirendre. Kaposvár és Debrecen mellett a székesfehérvári központ tervezése, előkészítése is bemutatásra került. Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője előadásában a tervezés folyamatát mutatta be 1994-től, az első felmérésektől kezdve. Beszámolt arról, hogyan jutott ez a város az Intermodális Központ gondolatától a megvalósíthatósági tanulmányig, amely most készült el a KÖZOP-program keretében elnyert uniós forrásból. Mint elhangzott, tovább pályázik a város a központ megvalósítására, hiszen egyre nő az utazói igény Budapest vasúti megközelítésére, valamint a déli elkerülő út megépítése a város belső úthálózatának tehermentesítése miatt nagyon fontos.
A szakmai előadások mellett délután egy elnökségi ülésre is sor került a kaposvári találkozón, ahol Mészáros Attilát a Magyar CIVINET elnökévé választották.