-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Mesteremberek, Az örökség és egyebek az Igézőben – indul az új évad
Szeptember 2-án, pénteken 19.00 órakor a Mesteremberek című bemutatóval készülnek. Ezúttal korunk felborult szakmai értékrendszeréről és az emberek közötti kapcsolatokról mesélnek a Szabad Színház művészei.
Szeptember 6-án, kedden 19.00 órakor Schwechtje Mihály Az örökség című egyrészes drámája lesz műsoron. A székesfehérvári Örökség Csoport kifejezetten ennek a darabnak a színrevitelére alakult meg két éve. 2021 októberében mutatták be az előadást, amely elnyerte a tavaly novemberi Paál István Fesztivál fődíját. A történet egy hazalátogató orvosról szól, aki fokozatosan szembesül kevéssé erkölcsös dolgokkal.
Szeptember 9-én és szeptember 30-án, pénteki napokon 19.00 órakor a Szabad Színház előadásában láthatják a nézők a Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén. A történet azt boncolgatja, hogy miként reagálnak az erős férfiak a hétköznapok kihívásaira.
Szeptember 11-én, vasárnap 11.00 órakor az Aranyszamár Színház és a Kabóca Bábszínház közös produkciója következik Volt egyszer egy… címmel. Máté Angi író különleges történetet mesél egy kislányról, aki elindult a világba. A programot 4 éves kortól ajánlják.