-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Mese-Kuckó – kalandozás a dán mesék világában
Újabb kalandok, mesés történetek várnak a gyerekekre szombaton. Augusztus 1-jén 10 órától a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Mese-Kuckója ezúttal a dán mesék világába kalauzolja el a legkisebbeket, akik Andersen meséi mellett az óriáskörtéről szóló, hihetetlen történetet is megismerhetik.
2026.07.30. 20:12 |
A nyári szünetben is várja a gyerekeket és a meseszerető felnőtteket a Mese-Kuckó.
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület családoknak szóló programja augusztus 1-jén, szombaton 10 órakor kezdődik a Fő utca 3. szám alatt, ahol ezúttal a dán mesék világát ismerhetik meg a résztvevők.
A nagy dán meseíró, Andersen varázslatos, szívmelengető és szórakoztató meséire, valamint a mai modern, kalandos történetekre kíváncsi gyerekek és felnőttek a klasszikusok mellett megismerhetik az az óriáskörtéről szóló, hihetetlen történetet is. A mesék mellett a résztvevők játékos formában megismerhetik Dániát, a dán szokásokat, nyelvet, de lehet majd rajzolni és színezni is. Mindenkit szeretettel várnak az ingyenes Mese-kuckóba szombaton délelőtt.