-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Merre tovább Esőemberke? - konferencia az Autizmus Világnapja alkalmából
Merre tovább Esőemberke!? címmel rendezett konferenciát az Autizmus Világnapja alkalmából az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. A rendezvényen a megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációjáról, szakemberképzésről és az esélyteremtés külföldi modelljeiről is szó volt.
2015.04.01. 12:06 |
„Merre tovább…Esőemberke!?” címmel rendezett konferenciát az Autizmus Világnapja alkalmából az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. A rendezvényen a megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációjáról, szakemberképzésről és az esélyteremtés külföldi modelljeiről is szó volt.
A konferencián minden olyan szakterület képviseltette magát, amely segítséget tud nyújtani az autizmussal élőknek, többek között oktatási intézmények, alapítványok, civil szervezetek és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek vettek részt a rendezvényen.
Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka a konferencián a legfontosabb kérdésnek nevezte, hogy mi lesz az autizmussal élő fiatalokkal 23 éves koruk után, amikor kikerülnek a rendelkezésre álló képzési rendszerből. Östör Annamária reményének adott hangot, hogy egyre több helyen foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű munkavállalókat. Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntőjében kiemelte: „Az, hogy az iskolai képzést követően a munka világában is megtalálják a helyüket fiataljaink, csak együttműködéssel, összefogással valósulhat meg. Székesfehérváron a szülők, a civilek, az Önkormányzat, a KLIK és a szakemberek együtt dolgoznak azon, hogy a már megnyílt utak szabadon járhatóak legyenek. A város oktatási intézményeiben a sajátos nevelési igényű tanulók magas szintű habilitációs és rehabilitációs ellátásban részesülnek, így elmondható, hogy a csoportokban a magas szintű szakmai munka személyi, tárgyi és környezeti feltételei biztosítottak. Reményeink szerint a pályázati lehetőségek felhasználása mellett egyre több munkáltató foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalókat, így növelve az integrált munkahelyek számát.” – zárta köszöntőjét Östör Annamária.
Bartyik Mihályné, az Arany János EGYMI igazgatója beszámolt az ötven éves intézményben zajló munkáról, ahol tanulásban akadályozott és autista tanulók alap és középfokú képzése, értelmileg akadályozott gyermekek, fiatalok óvodai nevelése, alap és középfokú oktatása folyik. Az intézmény igazgatója kiemelte: „Oktatási rendszerünk átgondolt, stabil. A speciális szakiskolánkból évente 25-40 tanuló végez a szakképzésben. Munkába állásukat, munkában tartásukat nagy gondossággal készítjük elő. További feladatunk, célunk, olyan munkahelyek felkutatása, létrehozása, amelyek önmagukban és környezetükben rendelkeznek mindazon feltételekkel, amelyek fiataljainknak esélyt teremtenek a felnőtt életben való boldoguláshoz, társadalmi beilleszkedésükhöz. Itt az utolsó pillanat, cselekednünk kell, hogy az iskolapadból kikerült, autizmussal élő fiataljainkért többet tegyünk. Közösen azon kell dolgoznunk, hogy nappali felnőtt foglalkoztatók, védett munkahelyek létrehozásával ezek a fiatalok is megmutathassák, hogy hasznos, értékes tagjai társadalmunknak.” – hangsúlyozta az igazgató.
2007 december 18-án, az ENSZ 62/139-es határozata jelölte ki április 2-át az Autizmus Világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra amely tízmilliókat érint a földön. Az Autizmus Világnapja ENSZ határozat kéri a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az autizmust minél szélesebb körben megismerjék a társadalmaikban.



