Mérd meg, mutasd meg! – térinformatikai verseny középiskolásoknak

Idén is meghirdeti középiskolásoknak szóló pályázatát az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara a Térinformatika Napja alkalmából. A versenyen résztvevő csapatok bemutatják pályaműveiket, melyet térinformatikával foglalkozó cégek értékelnek és díjaznak. A felhívás a kar honlapján olvasható. A pályázatok beérkezési határideje: 2024. november 20.
2024.09.23. 10:34 |
Mérd meg, mutasd meg! – térinformatikai verseny középiskolásoknak

„Ami mérhető, mérd meg, ami nem mérhető, tedd mérhetővé!” Galileo Galilei gondolata a mottója annak a pályázatnak, amelyet középiskolások számára írt ki az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar Geoinformatikai Intézete.

A tavalyi év sikerén felbuzdulva az egyetem újra felhívást tett közzé "Mérd meg, mutasd meg!" címmel. A pályázat, amelyre vegyes korösszetételű csapatok jelentkezését várják, a Térinformatika napja programhoz kötődik. A versenyen középiskolás csapatok mutathatják be pályaműveiket, melyet térinformatikával foglalkozó cégek értékelnek és díjaznak.

A GIS Day 1999-ben, az Esri elnökének kezdeményezésére indult mozgalom, amelyet azóta is minden évben november hónapban tartanak, és amelyre az idei évben november 20-án kerül sor. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara a Térinformatika Napja rendezvény alkalmából szeretettel várja mindazon tanárok és diákok jelentkezését, akik érdeklődnek a térinformatika iránt és szeretnék megtudni, mi is a térinformatika, milyen változásokat hozhat a világ életében.

A pályázati kiírás szerint az induló csapatok feladata, hogy megmutassák, hogyan lehet megmérni és bemutatni térben azt a dolgot, környezetet vagy jelenséget, ami a középiskolásokat érdekli. Mind a feladat, mind a mérés a diákok kreativitására van bízva. A pályaművek beadási határideje 2024. november 20. (szerda). A pályaműnek tartalmaznia kell a résztvevő csapattagok nevét és életkorát, iskolájuk nevét és címét, a feladat során végrehajtott mérések menetét, eredményeit és mindezek megjelenítését.

A legjobb pályaműveket a Térinformatika napján, november 20-án a csapattagok egy 15 perces (ppt) előadás keretében mutatják be. A feladatok értékelésében térinformatikai cégek is részt vesznek. A bírálók figyelembe veszik a pályamű témáját, a mérések végrehajtását és a középiskolások ötletességét. Részletes információ kérhető Dr. Pődör Andreától a +36 22 200 464 telefonszámon, vagy a podor.andrea@amk.uni-obuda.hu e-mail címen.

Fehérvári színes

  1. Tavaszköszöntő ajándékkoncert a sportcsarnokban

    Szendy Szilvi és Peller Károly műsorával várják a nyugdíjasokat március 25-én az Alba Regia Sportcsarnokban. A Szépkorúak Tavaszköszöntőjére ingyenes a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

    2026.03.20.
  2. Harc a paraziták ellen

    Belső ellenségek – harc a paraziták ellen címmel folytatódik a Herbarius programsorozat. Lencsés Rita gyógynövényszakértő március 22-én, vasárnap 16.00 órára várja az érdeklődőket a Fekete Sas Patikamúzeumban.

    2026.03.20.
  3. Város ünnepi díszben

    Egy nagyon izgalmas ismeretterjesztő sétára invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A program olyan 80 évvel ezelőtti nevezetességek, fejlesztések, emlékek nyomán vezet, melyek Szent István halálának 900. évfordulójára készültek. A túra március 21-én, szombaton 15.00 órakor a Tourinform Irodától indul, időtartama körülbelül egy óra.

    2026.03.20.
  4. Tavaszi napéjegyenlőség - pénteken délután köszönt ránk a csillagászati tavasz

    Március 20-án délután 15:46-kor léptünk át a tavaszba. Ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik és ilyenkor a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben

    2026.03.20.