Mellrák ellen szűrőbusz
Magyarországon kétezer-ötszáz nő életét követeli az emlőrák, mely mammográfiai szűréssel megelőzhető lenne, hiszen ez a vizsgálat képes kimutatni akár az öt milliméter átmérőjű daganatot is. Székesfehérváron a Távírda utcában lehet részt venni mammográfiai szűrésen, azonban a felújítási munkálatok idejére a szűrőállomás átköltözik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház területére.
Magyarországon kétezer-ötszáz nő életét követeli az emlőrák, mely mammográfiai szűréssel megelőzhető lenne, hiszen ez a vizsgálat képes kimutatni akár az öt milliméter átmérőjű daganatot is. Székesfehérváron a Távírda utcában lehet részt venni mammográfiai szűrésen, azonban a felújítási munkálatok idejére a szűrőállomás átköltözik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház területére. A szűrőbuszt szeptember 15-től a CT-MR központ Hunyadi utcai bejáratától vagy a központi szakrendelő felől lehet megközelíteni, a rendelőintézet és a diagnosztikai tömb között kap ugyanis helyet. A rendelés minden nap reggel fél nyolctól kezdődik, hétfőn és szerdán 17 óráig, a többi napon pedig 13 óráig fogadják a hölgyeket. A szűrésre a 06 22 886 180 és a 06 20 387-7996 telefonszámokon lehet bejelentkezni.
-
Virágba öltözött a Belváros pünkösdre Székesfehérváron
Látványos, színes virágkompozíciók ékesítik péntektől hétfőig Székesfehérvár belvárosát. A Pünkösdi Virágálom ünnepi megnyitóval indult pénteken délután. A jó hangulatról az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Junior csoportja gondoskodott, a hagyományokhoz hűen idén is felszálltak a Városház térről a galambok V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületnek köszönhetően.
2026.05.22. -
Megnyílt és augusztus 23-ig látogatható a FEHÉRVÁR SZALON kiállítás az Országzászló téren
Pénteken megnyílt az idei Fehérvár Szalon kortárs művészeti kiállítást. A nagyszabású tárlat augusztus 23-ig látogatható a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. 2026-ban minden eddiginél több, mintegy 96 alkotás érkezett be a múzeumba, így nem volt könnyű dolga a zsűrinek a kiállított művek értékelése kapcsán.
2026.05.22. -
Polgármesteri elismerés egy fehérvári lokálpatriótának
Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából dr. Cser-Palkovics András Róka Gyulát. Az elismerést a Városházán tartott fogadáson adta át a város polgármestere a székesfehérvári civil élet egyik legaktívabb képviselőjének, aki szociális munkásként az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban fejezte be aktív pályafutását.
2026.05.22. -
Áramszünet lesz Öreghegy több utcájában május 26-án
Feszültségpanasz megszüntetése miatt lesz áramszünet Öreghegy több utcájában május 26-án. Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint nagyjából másfél órás lesz az áramkimaradás.
2026.05.22.
-
Hétfőn a feljutásért lép pályára a Kodolányi-Feketehegy SE futsalcsapata a Köfém Sportcsarnokban
Május 25-én, pünkösdhétfőn este 20.30-kor a Kodolányi-Feketehegy SE futsalcsapata a Tolnai Futsal Clubot fogadja a Köfém Sportcsarnokban. A tét az NB II-be jutás, ehhez a fehérváriaknak négy góllal kell legyűrniük az első összecsapást 5-2-re nyerő ellenfelüket. A csapat várja a futsalszerető szurkolókat a sorsdöntő találkozóra. A fordításhoz mindenkire szükség lesz!
2026.05.22. -
Karate Európa-bajnokságot nyert Halmai Roland kumite kategóriában
A Senshi Karate-Do Egyesület elnök-vezetőedzője a nyílt súlycsoportos kumite kategóriában aranyéremmel, a tradicionális formagyakorlat kategóriában pedig bronzéremmel zárta a 28. Fudokan Karate Európa-bajnokságot Sepsiszentgyörgyön.
2026.05.22. -
755 ezer forintot gyűjtöttek a nagyok a kicsiknek a Szent György Kórház javára
755 ezer forint gyűlt össze az idei Nagyok a Kicsikért Jótékonysági Fesztiválon. Az adománnyal a Szent György Kórház gyermekosztályát segítik a szervezők.
2026.05.22. -
Zárszámadás, útfelújítás, Vidi - ülésezett a város Közgyűlése
Elfogadták a tavalyi esztendő zárszámadását és a város gazdasági társaságainak beszámolóit is a 2025-ös gazdasági évről. Döntöttek kettő óvoda igazgatójáról, belvárosi társasházak tetőfelújításához nyújtandó támogatásról és arról is, hogy a belvárosi teraszokon hangosítás nélküli élőzenés programokat is lehet tartani hétvégén. Az ülésen utak és intézmények felújítására is írtak ki közbeszerzési eljárásokat.
2026.05.22.