-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Megújult játszótér, virágos udvar a Vasvári Pál Általános Iskolában
Virágpalánta ültetéssel adták át a Vasvári Pál Általános Iskola megújult játszóterét és udvarát. A pályázati forrásból, valamint önkormányzati és magánszemélyek támogatásával megvalósult beruházás két év alatt készült el. A mai ünnepélyes átadáson jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Török Szabolcs, a KLIK Székesfehérvári Tankerületének vezetője, és Eszéki Ágnes, a Székesfehérvári Intézményi Központ főigazgatója is.
2014.06.12. 11:57 |
Virágpalánta ültetéssel adták át a Vasvári Pál Általános Iskola megújult játszóterét és udvarát. A pályázati forrásból, valamint önkormányzati és magánszemélyek támogatásával megvalósult beruházás két év alatt készült el. A mai ünnepélyes átadáson jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Török Szabolcs, a KLIK Székesfehérvári Tankerületének vezetője, és Eszéki Ágnes, a Székesfehérvári Intézményi Központ főigazgatója is.

Családi nappal és vidám játékos programokkal vették birtokba ma a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai a megújult játszóteret és a megszépült, virágos udvart. Az alsó tagozatosok néptánc bemutatóját egy szavalat követte, majd dr. Cser-Palkovics András mondott köszönetet a felújításban résztvevőknek, hogy anyagi támogatással, önkéntes munkával segítettek az iskolának. Ennek eredményeként megépült a játszótér és az oktatási intézmény udvara is, amely egy szebb, hangulatosabb képet mutat mostantól. Székesfehérvár polgármestere jó pihenést és tartalmas nyári szünetet kívánt a diákoknak. A köszöntőt követően a meghívott vendégek az iskola jól tanuló, jó magatartású első és nyolcadik osztályos diákjaival közösen ültettek el egy-egy virágpalántát.

A megvalósult fejlesztéseket anyagilag támogatta Viza Attila, a terület önkormányzati képviselője. Mint elmondta, egyéni képviselői kerete terhére, az elmúlt két év során 400 ezer forintot meghaladó támogatást nyújtott az udvar és a játszótér felújítására, valamint a kamerarendszer kiépítésére. Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója elmondta, az intézmény udvara két év alatt újult meg. A területrendezést követően beszerezték az új játszótéri elemeket. A régi eszközök cseréjét nemcsak az idő múlása indokolta, hanem azok a rongálások, amelyeket az iskola területére az éjszakai órákban, illetve tanítási szünetekben jogtalanul behatolók okoztak. A megújult játszóteret és a parkosított udvart mostantól kezdve már a térfigyelőkamerák is védik.

Az iskolaigazgató hozzátette, a játszótér, a csúszda felújítása mellett sikerült uniós projekt révén az udvar növényzetét is megújítani. „Komoly földcserére került sor, és a parkosítás keretében kis virágoskerteket alakítottunk ki a tenderben nyertes kiváló vállalkozó segítségével. Most ezen ünnepi alkalommal, vendégeinkkel közösen ültettünk el egy-egy virágpalántát, amelyek a gyermekeinket is jelképezik. A virágok azonban nemcsak szebbé és vidámabbá teszik az udvaron töltött időt, hanem nevelnek is, hiszen minden egyes kis kertnek meg lesz a maga gazdája, egy-egy osztály fogadja majd örökbe, és gondozza egész éven át."