-
Évindító tábor
A hagyományokhoz hűen, idén is közösségerősítő táborral indította a tanévet a Székesfehérvári Diáktanács. Az általános iskola felső tagozatos és a középiskolás delegáltak Velencén, a Székesfehérvári Önkormányzat Gyermek- és Ifjúsági Táborában töltött két nap során csapatépítő játékokban ismerhették meg egymást.
2026.09.11. -
Tóvárosi lakossági fórum
Lakossági fórum volt szerdán este a Tóvárosban, ahol a résztvevők beszéltek a közlekedési szabályok betartásáról, a zajproblémákról, a rendőri jelenlétről és a parkolási lehetőségekről is. Szó volt a Bakony utcai bekötőút megépítéséről, amely jelentősen tehermentesítené a Balatoni utat is. Elhangzott, hogy közterületi és zöldfejlesztések, mellett jövő tavasszal kezdődik a Tóvárosi Óvoda több mint 300 millió forintos teljes felújítása.
2026.09.09. -
Alba-Jáky Expo
Második alkalommal szervezték meg a Jáky József Technikumban az Alba-Jáky Expot. A rendezvényre 45 kiállító érkezett az építőiparból, a cégek bemutatták termékeiket és gyakorlati útmutatót is adtak a fiataloknak.
2026.09.11. -
Bajban a hazai halgazdaságok
Összeomolhat a hazai halgazdaság - legalábbis ezt állítja a MA-HAL ügyvezető igazgatója. Az aszály és a kiszáradó tavak miatt eddig több ezer tonnányi hal pusztult el a gazdaságokban és a folyamat még nem fejeződött be.
2026.09.11.
Megújult fejlesztőteremmel, kültéri oktatóhellyel, zöldebb udvarral indul a tanév a Széna téri iskolában
A Széna Téri Általános Iskola szakmai munkáját támogatják az elmúlt évek és az idei esztendő jelentős fejlesztései. 2019-ben itt adták át a város első okostantermét, ami példaértékű infrastruktúrával és módszertani támogatással valósulhatott meg.
Majd sor került a könyvtár felújítására, benne a smart könyvtár kialakítására. A vizesblokkok megújulását követően az iskola udvarán kezdődtek beruházások: a múlt tanévben az új játszóteret örömmel fogadták a gyerekek. A tervek megvalósítása az összefogásnak, a támogatóknak köszönhetően idén is folytatódik.
A most zajló munkálatokról dr. Lórodiné Lajkó Ágnes igazgató tájékoztatott. Mint elmondta, az udvaron álló, könnyűszerkezetes, úgynevezett „forfa” épület évtizedek óta támogatja a tanulási folyamatokat.
Az állandó és indokolt csoportbontások miatt szükségük van minden tanteremre, így nagy segítséget jelent az itt lévő három helyiség. Az épület állaga nagyon leromlott kívül és belül, így támogatásért fordultak a városhoz és a tankerülethez. A felújításhoz Székesfehérvár Önkormányzata 1 millió forinttal járult hozzá, amelyet a Tankerület félmillió forinttal egészített ki. Így kezdődhetett meg az egyik tanterem felújítása, ahol az új tanévtől a fejlesztőfoglalkozások színvonalas és kellemes környezetben valósulhatnak meg. Az igazgatónő hozzátette: az iskola alapítványa is a jó cél mellé állt és vállalta a fejlesztőeszközök beszerzését.