-
Országos Diáktanács Fehérváron
smét Székesfehérváron tartja kihelyezett ülését az Országos Diáktanács. A kétnapos találkozón az eseti ügyek mellett az Országos Diákparlament legutóbbi ülésén megfogalmazott 48 pontot veszik végig.
2025.12.05. -
Közgyűlési összefoglaló
Igazgatói kinevezésekről, fiatal családokat és időseket érintő támogatások megemeléséről, illetve az Alba Regia ösztöndíjak növeléséről is döntött a város önkormányzatának Közgyűlése. Számos út-, járda- és híd felújításáról határoztak, újabb erdőtelepítésről döntöttek és elindították az új Feketehegy-szárazréti szabadidőpark kivitelezésére a közbeszerzést.
2025.12.05. -
Közgyűlési összefoglaló
Intézményvezetői kinevezésekről, szociális szektort érintő kérdésekről és támogatásokról, de útfelújításokról is szavaztak a képviselők a péntek délelőtti közgyűlésen, mely egyben az idei év utolsó testületi ülése volt.
2025.12.05. -
Segítség a fejlesztéshez
A sajátos nevelési igényű fiatalok ellátásának javítása került fókuszba azon az eseményen, melyre az iskolák vezetőit, pedagógusait vártak. Egy pályázatnak köszönhetően a tankerület speciális igényű gyermekekkel foglalkozó intézményeknek tud további segítséget nyújtani.
2025.12.05.
Megújuló ajándékbolt és új lehetőségek várják a turistákat
Az idei év turisztikai újdonságai között szerepel, hogy stílusjegyeiben és kínálatában is megújul a Fehérvári Ajándékbolt, két új belvárosi apartman hotel nyílik, a szabadidős kínálat pedig a Csónakázó-tóval bővül. A minőségi javulást a városnéző kisvonat cseréjén is tetten érhetjük: védőfóliával, párnázott bőrülésekkel ellátott kisvonat közlekedik a városban, amelyen GPS alapú guide tájékoztatja a látogatókat.
2017.05.05. 16:59 |
A Fehérvári Ajándékbolt 2011-ben nyílt meg önkormányzati támogatással, azzal a céllal, hogy egy helyen mutassa be a helyi értékeket igényes környezetben. A berendezés az akkori lehetőségek szerint ideiglenesen készült, mára lehetőség nyílt az egységes design kialakítására. F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az üzlet modern, letisztult design-nal alakult át, a falakra Székesfehérvár látképe került. Az új külsővel így egységbe került a sport, a helyi termék és a szuvenír kínálat bemutatása. A kínálat is megújult, több új termékcsalád született. A művész kollekció Kovács Árpád festőművész akvarelljei nyomán, a „plakát” kollekció pedig Varga Gábor Farkas grafikus művész munkáiból készült.
A fehérvári turizmus számszerű eredményeiről szólva F. Szegő Krisztina elmondta, hogy tavaly 11%-al nőtt a vendégéjszakák száma a 2015. évhez képest. A Tourinform közel 300 idegenvezetést szervezett, ezeken több mint 6700 ember vett részt. Az idei turisztikai újdonságok között említette, hogy két új belvárosi apartman hotel is nyílt, ami eddig hiányzott a kínálatból, a szabadidős kínálat pedig a Csónakázó-tóval bővül. A szolgáltatások minőségi javulását a városnéző kisvonat cseréjén is tetten érjük: védőfóliával, párnázott bőrülésekkel ellátott kisvonat közlekedik a városban, amelyen GPS alapú guide tájékoztatja a látogatókat.
Gasztronómiai különlegességek miatt is vonzó lehet Fehérvár. A püspöki sör nemrégiben bejelentett nemzetközi sikere - a Barcelona Beer Challenge 2017 versenyen ezüst érmet nyert Prépost porter - után Damniczki Balázs új fagylaltja aratott ismét elismerést: a Gelato World Tour világ körüli útja során választották ki a cukrász “feketeteás málna bergamottal és pisztáciával” fagyiját, hogy Magyarországot képviselje a 2017. július 24-25-én az olaszországi Bologna-ban megrendezésre kerülő európai döntőben. F. Szegő Krisztina elmondta, hogy a helyi gasztronómia minőségi javulása a turisztikai keresletben is érezteti hatását. Szólt arról is, hogy a Tourinform iroda 2017-ben 49 garantált programot indít, melyek között újdonságként félnapos buszos kirándulások szerepelnek. A júniusi és júliusi hétvégeken induló programok Gorsiumot és a Pompeji kiállítást, majd ezután a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély és park látogatását tartalmazzák. F. Szegő Krisztina szólt arról is, hogy a helyi turisztikai időszámításban május 1-vel megkezdődött az előszezon. A Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. megújult szuvenír kínálattal, garantált programokkal és hosszabb nyitva tartással készen áll a vendégek fogadására.
A turisztikai évadnyitón Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy az elmúlt években folyamatos növekedést tapasztalhattunk mind a belföldről, mind pedig a külföldről érkező turisták számában. „A városban ez komoly eredmény, hiszen néhány éve még pár órás városnak nevezték Fehérvárt. 2010 óta a számok önmagukért beszélnek és aminek külön örülök, hogy a növekedés a turisztika számos üzletágában megmutatkozik. Nemcsak az üzleti turizmusban, hanem minden egyéb területen látjuk a növekedést. A város életminőségének javulása egyszerre jó a fehérváriaknak és egyszerre jó az idelátogató turistáknak.” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere.
A Fehérvári Ajándékboltról szólva kiemelte, hogy sok minden van ebben a városban, amit meg lehet mutatni, akár a kulturális akár a sportélete tekintetében. „A világban járva mindenhol találunk olyan boltokat, ahol a helyi közösségre jellemző dolgokat lehet megvásárolni. A magas értékű és szimbolikus értékű apróságokra is van igény. Az városi ajándékbolt betöltötte ezt a szerepet, de a szakembereknek igaza volt abban ,hogy megérett az idő az átalakításra.” – tette hozzá Cser-Palkovics András, aki azt kívánta, hogy a növekvő turistaszámot növekvő kínálattal lehessen folyamatosan kiszolgálni Székesfehérváron.
Újdonságokkal vonzza a turistákat Fehérvár