-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Megszentelték az új kenyeret a Szent István napi ünnepi szentmisén
Augusztus 20-án a Bazilikában celebrált Szent István napi ünnepi szentmisét Spányi Antal püspök, aki a mise keretében megszentelte az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizáló új kenyeret. Szentbeszédében a püspök a kiemelte, hogy Szent István tanításának szellemében vállalnunk kell magyar gyökereinket, vállalnunk kell népünk szolgálatát és ezeréves hagyományaink őrzését.
2016.08.20. 11:39 |
A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án a Bazilikában celebrált Szent István napi ünnepi szentmisét Spányi Antal püspök, aki a mise keretében megszentelte az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizáló új kenyeret. Szentbeszédében a püspök a kiemelte, hogy Szent István tanításának szellemében vállalnunk kell magyar gyökereinket, vállalnunk kell népünk szolgálatát és ezeréves hagyományaink őrzését.
KÉPGALÉRIA a Szent IStván-napi ünnepi miséről
KÉPGALÉRIA a Szent IStván-napi ünnepi miséről
1083-ban ezen a napon avatták szentté a fehérvári bazilikában I. Istvánt. A szentté avatási eljárás részeként 1083. augusztus 20-án, a Nagyboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István névünnepeként. Szent István névünnepe, István király, Szent Király vagy egyszerűen Király napja, 1949 óta az Alkotmány és az Új kenyér ünnepe, a rendszerváltás óta legfőbb állami ünnepünk lett. István szentté avatása, névünnepének naptárba iktatása, amihez VII. Gergely pápa adott felhatalmazást, Szent László király és a magyar püspöki kar érdeme.
Spányi Antal megyéspüspök az ünnepi szentmise előtt köszöntötte Edgar Miller atya bencés szerzetest, aki Angliából érkezett, a Fejér Megyei Közgyűlés tagjait, Székesfehérvár polgármesterét és alpolgármestereit, a közgyűlési tagokat, Vargha Tamás államtitkárt, Fejér megye és Székesfehérvár országgyűlési képviselőit, a kormányhivatal és a járási hivatal vezetőit, valamint a honvédség, rendőrség, katasztrófavédelem vezetőit és a lovagrendek képviselőit, akik a korona másolatát ismét elhozták az ünnepi szentmisére. Szentbeszédében Spányi Antal püspök kiemelte, hogy augusztus 20-át az tudja jól ünnepelni, aki Szent Istvánt tudja választani, aki megpróbálja a király tanításának egészét megragadni. "A tanítás, amit Imrére hagyott, a tanítás, aminek mi magunk is élvezői vagyunk, örökérvényű a hitben élőknek és a hit örömét nem ismerő ember számára is. Ez a tanítás becsületességről szól, igazságról, kemény munkáról és szolgálatról, nemzetnek való élet-odaadásról." - fogalmazott a megyéspüspök.
"Ki tudja választani Szent Istvánt? Ki látja meg Istvánban azt a többet, amely nemcsak egy kornak a sajátja, amely nem néhány nemzedéknek szóló tanítás és üzenet, hanem minden korok minden magyarjához szóló egyesítő erő.. Az igazság kimondásának törvénye nem mellőzhető és nem kerülhető el. Vállalnunk kell magyar gyökereinket, vállalnunk kell népünk szolgálatát és ezeréves hagyományaink őrzését. Nem kellenek nekünk az új hagyományok és azok a hangok, amik relativizálnak minden igazságot, amiben egyformának mondanak mindent. Tudjuk mi tartozik hozzánk, mi a miénk és mi idegen tőlünk. Erről nem elég belsőleg meggyőződnünk, ezért ki kell állnunk, ezért szót kell emelnünk. Áldozatot kell hoznunk azzal, hogy itt maradunk ebben az országban és építjük, szolgáljuk, megőrizzük identitásunkat és ezt elültejük gyerekeinkben és unokáinkban is." - zárta szentbeszédét Spányi Antal püspök.
A szentmise keretében a püspök megszentelte az új kenyeret. A kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Spányi Antal megyés püspök Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy az élet és a haza összekapcsolódik.



