-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Megrendeléssel ismét lehet könyvet kölcsönözni az Aranybulla Könyvtárból
Az érvényes tagsággal rendelkező olvasók rendelkezésére áll a könyvtár online katalógusa, ahonnan válogathatnak.
A könyveket a cím és a szerző nevének, illetve saját elérhetőségük megadásával rendelhetik meg telefonon, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között a 312 – 945-ös számon, az aranybulla@kabel.datatrans.hu e-mail címen, vagy az intézmény Facebook oldalán.
Egy alkalommal maximum öt darab könyv vihető el, melyeket előre egyeztetett időpontban, a könyvtár bejáratánál vehetnek át az olvasók. A Köfém lakótelepen és a Ráchegyen élő, 65 évnél idősebbek és a mozgáskorlátozottak igényelhetnek házhozszállítást. Lehetőséget adnak a könyvek visszavitelére is, ez esetben a kiadványok 72 órára karanténba kerülnek.
A szolgáltatások mindegyike ingyenes.
Az Aranybulla Könyvtár kéri az olvasókat, hogy ha betegek vagy karanténban vannak, akkor ne vegyék igénybe a kölcsönzést.