-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Megmozgatta a fiatalokat a szelektív gyűjtés - továbbra is szelektíven szállít a szolgáltató az intézményekből
Lezárult a folyamatos szelektív hulladékgyűjtési akció negyedik, egyben utolsó szakasza is. Két évvel ezelőtt a Depónia Nonprofit Kft. az intézmények között elindított egy játékos, folyamatos szelektív gyűjtési versenyt. A bölcsődék, óvodák és iskolák egyre nagyobb kedvvel vettek részt a megmérettetésben, s a két esztendő alatt több mint 145 tonna hasznosítható hulladékot gyűjtöttek össze.
2016.10.04. 11:41 |
Lezárult a folyamatos szelektív hulladékgyűjtési akció negyedik, egyben utolsó szakasza is. Két évvel ezelőtt a Depónia Nonprofit Kft. az intézmények között elindított egy játékos, folyamatos szelektív gyűjtési versenyt. A bölcsődék, óvodák és iskolák egyre nagyobb kedvvel vettek részt a megmérettetésben, s a két esztendő alatt több mint 145 tonna hasznosítható hulladékot gyűjtöttek össze.

A IV. versenyen ismét a legkisebbek és szüleik jeleskedtek: egy bölcsőde és két óvoda közössége örülhet a nyereménynek és a dicsőségnek. Arányaiban a legtöbb hulladékot a Napraforgó Bölcsőde gyűjtötte. Egy fő átlagosan 38,13 kg hulladékot hozott be az intézménybe. A második helyezett a Felsővárosi Óvoda lett 17,69 kg-mal, a harmadik helyen a Szivárvány Óvoda Püspökkertvárosi Tagóvodája végzett 13,61 kg egy főre jutó gyűjtött hulladékkal. Az utolsó forduló különdíjas címét ismét a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola vihette el. Az összesítés szerint ők gyűjtötték össze a legtöbb, 3799 kg hulladékot.
A folyamatos versenyben a székesfehérvári bölcsődéknek, óvodáknak, általános- és középiskoláknak külön nevezésre nem volt szükségük, az élő partneri megállapodás automatikus részvételt jelentett a versenyben.

Steigerwald Tibor, a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezetője és Juhász László környezetvédelmi tanácsnok kedden délelőtt a Hiemer-házban tartott díjátadó-sajtótájékoztatón gratulált a négy legjobb intézmény képviselőjének, és tájékoztatott a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos változásokról is.
Október 1-től változások történtek a szelektív gyűjtés rendszerében, mely ezt a versenyt is érinti. Szeptember végéig volt lehetőségük az intézményekben elhelyezett gyűjtőkbe hozni az otthonokban felhalmozott PET palackokat, illetve vegyes papírhulladékokat a gyerekeknek. Október 1-től kampányszerű gyűjtéseket szervez a Depónia Nonprofit Kft., így akik szívesen vesznek részt a megmérettetésben, azoknak továbbra is lesz lehetőségük a környezettudatos hulladékgyűjtésre!
A Depónia ügyvezetője hangsúlyozta, hogy továbbra is segítik és folytatják az intézmények kampány szerű gyűjtését és ha nagy mennyiségű hulladékot gyűjtenek az iskolákban vagy óvodákban azért továbbra is fizet a cég. Kiemelte, hogy az intézmények szelektív gyűjtése rendkívül precíz és alapos.
Az oktatási intézmények bármikor fordulhatnak hulladékgyűjtéssel kapcsolatos szemléletformáló programok miatt a szolgáltatóhoz. Csalán a hulladékgyűjtőben pedig olyan témanapokat szerveznek tavasszal, amikor a gyerekek közelről is betekintést nyerhetnek a hulladékkezelő telep életébe: megnézhetik azt, hogy mi történik a hulladékkal és láthatják a saját szemükkel a szelektív gyűjtés értelmét.
A gyűjtőakció tervezett időpontját a cég kapcsolattartójával egyeztethetik az intézmények az alábbi elérhetőségeken:
Polónyi Dóra
Mobil: 70/669-9717
E-mail: ovisuli@deponia.hu