-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Megkezdte a védekezést a Lugosi ároknál a Városgondnokság
A kialakult belvízhelyzetre tekintettel kedden 8 órától elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Székesfehérvár polgármestere ezúton tájékoztatja a városban élőket, hogy a védekezésben érintett szakmai szervezetek egymással együttműködve mindent megtesznek azért, hogy a közelmúltban lehullott nagy mennyiségű csapadék ne veszélyeztesse a mélyebben fekvő városrészeket.
2014.09.02. 15:13 |
A kialakult belvízhelyzetre tekintettel kedden 8 órától elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Székesfehérvár polgármestere ezúton tájékoztatja a városban élőket, hogy a védekezésben érintett szakmai szervezetek egymással együttműködve mindent megtesznek azért, hogy a közelmúltban lehullott nagy mennyiségű csapadék ne veszélyeztesse a mélyebben fekvő városrészeket. Az elmúlt napokban lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt elkezdte a vádekezést a Lugosi ároknál a Városgondnokság. Reggel lezárták a zsilipet és beüzemelték a szivattyúkat, amik jelenleg is működnek.

Tavaly márciusban még nem volt zsilip a Lugosi árokban és homokzsákokkal kellett védekezni, 2010-ben pedig több méteres víz öntötte el a Székely utca és környékét. Az elmúlt két nap jelentős mennyiségű csapadéka annyira felduzzasztotta a Gaját, hogy a Lugosi árok vize nem tud lefolyni a patakba, azonban a nemrégiben épült zsilipet idejében elzárták és ma reggel megkezdték a szivattyúzást is - mondta Kenyeres Dániel a Városgondnokság belvízrendező mérnöke.
Ma reggel 8 órakor a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság nevében dr. Csonki István védelemvezető több területen elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el, az elmúlt két napban leesett nagy mennyiségű csapadék következtében kialakult helyzetre tekintettel. A jogszabályok értelmében a védelemvezetőnek akkor kell ezt megtennie, ha a település csapadékvíz-elvezető csatornarendszere 50 %-os telítettséget mutat, szivattyúzási igény jelentkezik, vagy egyes mély fekvésű település-részeken kisebb elöntés keletkezik, és további kedvezőtlen belvízi helyzet várható.
Székesfehérvár polgármestere ezúton is szeretné tájékoztatni a fehérváriakat, hogy a szakemberek napok óta folyamatosan dolgoznak, hogy a leesett nagy mennyiségű csapadék miatt megnövekedett vízszintet csökkentsék és hogy a természetes vízelvezetők mellett a csatornahálózat is jól működjön.
A Városgondnokság szivattyúja jelenleg 150 liter vizet emel át másodpercenként, de a kapacitás akár ennek duplájára is növelhető, ha szükséges.A Székely utcaiaknak és a zártkertekben élőknek sem kell tartania attól, hogy elönti a területet a víz, azonban a Városgondnokság hosszútávú védekezésre rendezkedett be, ugyanis a csapadékos nyár miatt a víz szivárgása is rendkívül lassú. Arra számítanak, hogy szeptemberben többször kell majd szivattyúzni. A vasúti töltés túloldalán pedig már jelentős mennyiségű víz gyűlt össze.

Lakóházak egyelőre nincsenek veszélyben, de különösen odafigyelnek Maroshegy és Alsóváros mélyebben fekvő területeire. A Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. Belvízrendezési csoportja a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve folyamatosan végzi a szükséges intézkedéseket. Folyamatosan tisztítják a fő befogadókat, de fokozott figyelemmel kísérik az átemelő telepeket, a Jancsár-csatorna alsó szakaszát és az Aszalvölgyi-árok alsó szakaszát is.