-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Megismerhetjük a Székesegyház építéstörténeti kutatásainak új eredményeit
A székesfehérvári Székesegyház építéstörténeti kutatásainak új eredményeit ismerhetjük meg november 27-én hétfőn 17 órakor Bartos György művészettörténész vetítéses előadásán a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. A homlokzatok szondázó műemléki falkutatása és a kivitelezés során végzett kutatói megfigyelések eddigi eredményei is számos új információval gyarapították a templom építéstörténetét.
2017.11.24. 17:18 |
A középkori eredetű, jelenleg barokk formát mutató püspöki székesegyház Fehérvár legrangosabb egyházi épülete. 2014-ben a hajó tetőszerkezetének kimozdulása a zárópárkányok néhány szakaszának a lezuhanását okozta és a Püspökség a további károk megelőzése és az életveszély elhárítása céljából 2015-2016-ban elvégezte az épület tető- és homlokzat-felújítását, majd megkezdték a templombelső ütemezett felújítási, restaurálási munkáit is.
A homlokzatok szondázó műemléki falkutatása és a kivitelezés során végzett kutatói megfigyelések eddigi eredményei is jelentősen gyarapították ismereteinket a templom építéstörténetével kapcsolatban.
A homlokzatok szondázó műemléki falkutatása és a kivitelezés során végzett kutatói megfigyelések eddigi eredményei is jelentősen gyarapították ismereteinket a templom építéstörténetével kapcsolatban.