-
Dalok a belső békében
November 3-án, kedden 18 órától két New York-i vendégművész, Adarsha Kelly és Vapushtara Jongepier előadásában szólalnak meg Sri Chinmoj spirituális tanító lélekemelő dallamai a Hiemer-ház báltermében. A nemzetközi hírű skót-holland páros ingyenes előadására szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2026.11.02. -
Fehérvári történetek
Új magyar színdarabok megalkotására hirdet pályázatot a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel. A felhívásra olyan műveket várnak, amelyek valamilyen módon Székesfehérvár történelméhez, kulturális örökségéhez vagy a városhoz kötődő hagyományokhoz kapcsolódnak. A pályázat összdíjazása 4,5 millió forint, az első helyezett alkotást pedig a színház színpadra is állítja.
2026.11.02. -
Ökumenikus megemlékezés
Mindenszentek napján, Halottak napja előestéjén a Béla úti temetőben emlékeztek halottainkra. Beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
2026.11.02. -
Bélyegkiállítás a VOKE-ban
Történelmi visszatekintést nyújt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. a tárlat az államalapítástól mutatja be hazánk meghatározó uralkodóit, személyiségeit.
2026.11.02.
Február 14-ig lehet jelentkezni a Fehérvári Diáknapokra!
Decemberben indult és február 14-ig tart a jelentkezés az idei Fehérvári Diáknapokra: a közel ezer fiatalt megmozgató kulturális eseményt március 26–28. között rendezi meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A város középiskolásai és felső tagozatos általános iskolásai tizenöt kategóriában mutathatják meg tehetségüket.
A Fehérvári Diáknapok egy több évtizedes múltra visszatekintő, számos művészeti ágat érintő tehetségkutató verseny a városban tanuló vagy élő középiskolások és felső tagozatos általános iskolások számára. A tehetségkutatáson kívül a rendezvény fontos célja, hogy teret adjon a találkozásnak, a közösségformálásnak.
A versenyzők hét színpadi – szólóének, társasének, kórus; vers- és prózamondás; diákszínpad; könnyűzene; népdal-népzene-néptánc- népmese; komolyzene-szólóhangszer- kamarazene; sótájm –, valamint nyolc egyéb kategóriában – képző-, nép- és iparművészet; honismeret; irodalom; fotó; film, animáció, reels videó, új vizuális kísérleti műfajok; médiakommunikáció; podcast, DN League – mutathatják meg tehetségüket a nagyközönség, illetve a szakmai zsűri előtt. A Diáknapok központi helyszíne a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épülete lesz.
A kulturális fesztivál rendezői idén is neves szakembereket, művészeket kértek fel a versenykategóriák zsűrijébe. A legkiemelkedőbb produkciók és alkotások kategóriadíjat, illetve különdíjat kapnak, gazdára talál a város nagydíja, a közönségdíj, valamint a különleges fesztiváldíj is.
A kapcsolattartónak jelentkezett pedagógusok február 14-ig tudják a fellépőket és produkciókat regisztrálni az esemény online nevezési felületén.
Az eseménnyel kapcsolatban érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a diáknapok honlapját és Facebook-oldalát, ahol a nevezéssel kapcsolatos tudnivalók mellett további hírekkel várják a rendezvény iránt érdeklődőket.
A rendezvény programjainak megtekintése mindenki számára nyitott és ingyenes: a szervezők és a színpadra lépők várják a nézőtérre barátaikat, családtagjaikat és valamennyi érdeklődőt.