-
Népművelők vándorgyűlése
A kétnapos szakmai fórumon résztvevők megismerkedhettek a város és környéke nevezetességeivel, ezután előadások és műhelymunka szerepelt a programban, valamint átadták a MANE kitüntetéseit is. A kétnapos Vándorgyűlést a Magyar Népművelők Egyesülete 2026. évi közgyűlése zárja.
2026.05.21. -
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Megemlékezés és emléktábla avatás a Repülős és Ejtőernyős emlékműnél
A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete ebben az évben is megemlékezést szervezett a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. Az egyesület e rendezvénnyel őrzi az emlékét a második világháború után újjászervezett ejtőernyős alakulatnak. A programon emléktáblát avattak Rotter Lajos tiszteletére, a székesfehérvári repüléstörténet centenáriuma alkalmából.
2016.08.05. 12:41 |
A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete ebben az évben is megemlékezést szervezett a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. Az egyesület e rendezvénnyel őrzi az emlékét a második világháború után újjászervezett ejtőernyős alakulatnak. A programon emléktáblát avattak Rotter Lajos tiszteletére, a székesfehérvári repüléstörténet centenáriuma alkalmából.
Az idei évben ünnepli Székesfehérvár repüléstörténete 100. évfordulóját. A centenárium rendezvénysorozatának része a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj megemlékező ünnepsége, valamint az országos helikopteres találkozó Börgöndön. A 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj emlékére egybegyűlteket Szabó József nyugállományú repülős alezredes, az ejtőernyős zászlóalj egykori tagja köszöntötte, aki méltatta az alakulatot, amelynek működése meghatározó volt a magyar katonai és sportejtőernyőzés fejlődésében, illetve máig elért eredményeiben. Beszédében elmondta, hogy a résztvevők immár 24. alkalommal találkoznak, hogy közösen emlékezzenek. Az alakulatnál egykor szolgálatot teljesítők először 1981-ben gyűltek össze, a második találkozóra pedig 1986-ban került sor. Ezekből a találkozókból alakult ki a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete megalakulásával, Pápai Gyula repülőezredes vezetésével hagyománnyá váltak a találkozók. Szabó József kiemelte: a találkozóknak köszönhetően elhunyt bajtársaik köztük maradnak, emléküket pedig örökre megőrzik.
A centenárium alkalmából az Albatrosz Repülő Egyesület kezdeményezésére a Honvédelmi Minisztérium emléktáblát állíttatott Rotter Lajos gépészmérnök, repülőgép-tervező és pilóta emlékékre. Rotter Lajos, a magyar és a nemzetközi vitorlázórepülés kimagasló egyénisége, a tehetséges mérnök és repülőgép tervező, illetve pilóta már középiskolai évei alatt kapcsolatba került a repüléssel. A kitűnő szakember a harmincas évek zseniális repülőmérnöke, két világhírű, Székesfehérváron készült és világcsúcsokat elérő vitorlázó gép, a Karakán és a Nemere tervezője és megépítője volt.
Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke beszéde elején külön köszöntötte Ifj. Rotter Lajost. „Éppen száz esztendeje annak, hogy Sóstón, 1916-ban elkezdték írni a légben járók történetét. Székesfehérváron a repüléstörténet azóta is íródik – igaz, ma már nem Sóstón, hanem Börgöndi repülőtéren. A város fejlődésében mindig is jelentős szerepet játszott a repülés. Az aviatika iskolájából mindig komoly emberek jöttek ki, akik kiváló alapot biztosítottak az utánpótlás számára. Az itt alkotó emberek olyan nagy dolgokat vittek véghez, amire az egész világ felfigyelt. A sok kiváló aviatikus közül kiemelkedik Rotter Lajos neve, aki a Karakán és a Nemere vitorlázó repülőgépek tervezőjeként szerzett magának jogos elismertséget. Amikor az Albatrosz Repülő Egyesületnél szóba került egy emléktábla állításának az ötlete, akkor Vargha Tamáshoz, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjéhez, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyetteséhez, dr. Cser-Palkovics András polgármesterhez és Brájer Éva alpolgármesterhez fordultunk, akik azonnal a kezdeményezés mellé álltak. Nekik köszönhetjük, hogy ma emléktáblát avathatunk.” – mondta Szilády Dezső, aki hozzátette: a repülés ma is újabb sikereket hoz a városnak, hiszen Józsa Dávid, az Albatrosz Repülő Egyesület szakosztályvezetője egyéniben és csapatban is világbajnok lett a műrepülő vb-n.
Ezt követően Vargha Tamás miniszterhelyettes, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Szilády Dezső elnök leplezték le az emléktáblát, amelyet Takács Tamás alezredes, római katolikus tábori lelkész áldott meg.
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese beszédében kiemelte: Székesfehérvár nemcsak a nemzet történelmi fővárosa és katonaváros, hanem a repülés városa is. „A fehérvári repülés száz esztendejét a 2016-os emlékév során több alkalommal is felidézhetjük, melynek keretében együtt ünnepelhetünk. A magyar repülés 1910-ben született, s ehhez képest csak hat esztendővel későbbre datálódik a székesfehérvári repülés történetének kezdete. Száz évvel ezelőtt ismét fővárossá lett Székesfehérvár, ezúttal a repülés fővárosává. 1916. augusztus 2-án a Hadiügyi Kormányzat arról tájékoztatta a lakosságot, hogy Sóstón léghajós alakulat létesítéséhez szükséges létesítményt építenek. Így jött létre az a katonai bázis, amely a helyéül szolgált a Nemere nevű vitorlás megszületésének, valamint itt szolgált a háború előtt Vitéz Szentgyörgyi Dezső is, aki a II. világháború legeredményesebb magyar pilótája volt. Az ádáz dunántúli harcokban elpusztult a bázis jelentős része, de a lelkes pilóták és szakemberek új életet leheltek a lerombolt légi bázisba, akik minden áron életben tartották a székesfehérvári repülés kultúrát. Ennek a tenni akarásnak a kimagasló nagysága volt Rotter Lajos magyar gépészmérnök, repülőgép-tervező és pilóta. Fontos, hogy legyen egy hely, ahol koszorút helyezhetünk el, s ahol emlékezhetünk rá, valamint a nevéhez fűződő világrekordra is: az általa tervezett vitorlázógéppel 3 óra 55 perc alatt 326 km-es céltávot ért el.” – zárta gondolatait Vargha Tamás, aki köszönetét fejezte ki az Albatrosz Repülő Egyesületnek a kezdeményezésért, valamint a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tevékenységét is méltatta.
A város és a résztvevő szervezetek képviselői koszorút helyeztek el az emlékműnél, majd a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete által szervezett program a Börgöndi repülőtéren folytatódott.




