Megemlékezés a Don-kanyar Emlékkápolnánál az urivi áttörés 78. évfrodulóján

1943. január 12-én, a reggeli órákban indult meg a Don mellett védelembe helyezkedett 2. Magyar Hadsereg ellen a Vörös Hadsereg támadása, amelyet „urivi áttörés” néven jegyeztek be a magyar hadtörténet fekete könyvébe. A hősi halált haltak és fogságba esettek száma százezer és százhúszezer között van, a túlélők közül mindenki sérülten tért haza. „Lelkükbe örökre beégtek a háború borzalmai. A mi tisztünk az emlékezés és a tiszteletadás.” - mondta a keddi megemlékezésen Berdó Gábor Károly, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke. A szövetség a Székesfehérvári Egyházmegyével, a 457. számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapattal és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhellyel közösen huszonnyolcadik alkalommal szervezett megemlékezést a Don-kanyar Emlékkápolnánál.

Imádságos megemlékezés a Don-kanyar Emlékkápolnánál

A pákozdi Mészeg-hegyen 1993-ban emeltek kápolnát, és itt helyezték örök nyugalomra a Roszkino település mellől hazaszállított ismeretlen magyar katona földi maradványait, méltó emléket állítva a doni hősöknek. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség 1991-es megalakulása óta őrzi, ápolja a hősök emlékét.

Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője a fehérvári doni veteránt, a 99 éves Vitéz Smohay Ferencet idézte, aki a magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb fejezetének nevezte a Don-kanyarban történteket. Spányi Antal megyés püspök a Don mellett hősi halált halt katonákról emlékezett meg, azokról, akik életüket áldozták ott, és azokról, akik hazajutottak. „A korabeli dokumentumok mind arról tudósítanak, hogy akik ott voltak - fiúk, férfiak, apák, férjek - mind-mind a családra, a nemzetre, a hazára gondoltak. Így bátran hajthatunk fejet előttük, mint hősök előtt.” A mi dolgunk emlékezni, tanulni példájukból, tanítani, továbbadni mindezt az érzést az utánunk jövő generációnak, mert így nyer igazi értelmet a Don kanyar hőseinek életáldozata, hangsúlyozta Spányi Antal, aki imával zárta megemlékezését.

Soltész Miklós államtitkár beszédében kiemelte, a XX. század az emberiség és az összmagyarság legtragikusabb, legszörnyűbb és leggyalázatosabb évszázada volt. A trianoni békediktátum után alig két évtizede volt az országnak arra, hogy felkészüljön a második világégésre, s a teljes pusztulásból a szétvert ország valamennyire talpra álljon, ám a kifosztott országot a nagyhatalmi arrogancia belesodorta a második világháborúba. A körülmények eleve pusztulásra ítélték a második magyar hadsereget, kétszázezer embert. Ebből áldozatokká váltak hősi halottként több mint százezren, egyes kutatások szerint ennél is többen, miközben sok tízezren estek fogságba, és évekkel később tértek haza. Ugyanígy áldozatok voltak mindazok, akik fizikai vagy lelki sebesültek lettek, s özvegyként, árvaként élték meg Don tragédiáját. Áldozat volt a magyar nemzet is, mert a nacionalista, fasiszta, náci bélyeget évtizedekig nem tudta lemosni magáról. A doni hősökre, a második magyar hadseregre és a második világháború összes áldozatára emlékezve látható, mekkora érték a nemzetek közötti béke, melyet őrizni kell mindenáron. „A békét megőrizni, a keresztény hitet megtartva, az ősök nagyságát tisztelve elemi kötelességünk!” - hangsúlyozta beszédében Soltész Miklós.

A megemlékezés zárásaként a tisztelet és az emlékezés koszorúját közösen helyezte el Soltész Miklós államtitkár, Vargha Tamás országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök. Koszorút helyeztek el továbbá a Magyar Honvédség Parancsnoksága és a Székesfehérváron állomásozó katonai szervezetek, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Katonai Emlékpark Pákozd, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör képviseletében.