-
A várost és polgárait szolgáljuk
A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.
2026.03.10. -
A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral
Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.
2026.03.06. -
Költségvetés 2026
Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.
2026.02.20. -
Az Ikarustól a tigriscápákig
Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.
2026.01.26.
Megduplázta a kormány a sürgősségi ellátást biztosító központi támogatást
A sürgősségi ellátás központi finanszírozását megnövelte a kormány országszerte azokban az intézményekben, ahol ilyen jellegű szolgáltatás van. Évente több mint százezer ember fordul segítségért a kórház sürgősségi osztályához, és 2010-ben deklarálták, hogy beteget vizsgálat nélkül soha nem küldenek haza. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest tavaly például huszonötezer emberrel többen voltak a sürgősségin.
2017.03.18. 13:14 |
A sürgősségi betegellátó osztályok működtetésére szánt összeget átlagosan duplájára emelte a kormány – jelentette be Mészáros János helyettes államtitkár. Adódik a kérdés, e bejelentés után javul-e Székesfehérváron a sürgősségi ellátás helyzete?
Természetesen a sürgősségi ellátás területén javul a helyzet, hiszen több pénzt kap erre a célra az intézmény. Ezt a többletforrást a betegellátásra kívánjuk fordítani, de bizonyos bérkérdések kezelésére is lehetőséget nyújt.
Úgy tudom, elég hihetetlen adatokkal rendelkezik a sürgősségi osztály. Hány ember kénytelen önöket az ambuláns kezeléseknél meglátogatni évente?
A köztudatban a belgyógyászati sürgősségi ellátás forog, ahol naponta 100-120 beteg fordul meg. De ott a traumatológia, ahova 80-100 ember érkezik naponta, és akkor csak a nagy „falatokat” említettem, mert ezeken túl is vannak részlegek. Ezek ismeretében évente több mint százezer ember fordul segítségért sürgősségi osztályunkra. 2010-ben deklaráltuk a Szent György Kórház dolgozóival közösen, hogy beteget vizsgálat nélkül soha nem küldünk haza, ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest tavaly huszonötezer emberrel többen voltak nálunk, ami valóban brutális szám.

Azért egy négyszázezres lélekszámú megyében a több mint százezer ember elég tetemesnek hangzik. Minden negyedik személy előfordulhat a kórház sürgősségi osztályán?
Igen, de nem egyszerűen előfordul, hanem kivizsgálásra, ellátásra kerül! Nyilvánvaló, hogy ennek a problémának a kezelése lebegett a felső vezetés előtt, amikor az ellátásra szánt összeget megnövelte.
Az ambuláns ellátással összefüggésben laikus gondolkodással szükségesnek látszik a kapcsolat a háziorvosokkal. Találkoznak-e velük, van-e partneri viszony a kórház és a háziorvosok között?
Az alapellátásban dolgozókkal szükséges a kapcsolat, de egy jó ideje ez ellaposodott. Az elmúlt hónapban tartottunk egy, a sürgősséggel kapcsolatos konferenciát, amelyre az alapellátásban dolgozó szakembereket is meghívtuk, és jelentős számban el is jöttek. Az előbb említett számok ott is elhangoztak. A betegellátás biztonságával összefüggésben a kórház egy erődítmény, egy vár, de szükség van a megfelelően kialakított betegutakra! Gondolja el, az első pillanatban meghozott esetleges rossz döntés megpecsételheti egy beteg sorsát. Így talán érthető, hogy a sürgősséggel foglalkozó konferencián tele volt a rendezvényterem.
Terveznek-e újabb fejlesztéseket a kórház többi területén?
Egy négyszázezres populáció mögött működő betegellátó intézménynek mindenfajta szakmai vetületben és a mögötte álló infrastruktúrában, eszközparkban biztosítania kell a lehetőséget a gyógyuláshoz. Ezért a belgyógyászati, onkológiai, infektológiai, bőrgyógyászati és pulmonológiai ellátást úgy fejlesztjük, hogy a legmagasabb progresszivitás szintjén is méltó infrastruktúrával tudjunk tevékenykedni.