Megálmodom megtervezem, megálmodom, megvalósítom!

Megálmodom, megtervezem, megvalósítom – tavalyi év után idén is elindult a Nők a Tudományban Egyesület „♀tervezem - Okosjövő lányoknak" elnevezésű programsorozata. A program pályaválasztás előtt álló diáklányoknak segít orientálódni és lehetőséget biztosít, hogy székesfehérvári cégeknél egy-egy napon betekintést nyerjenek természettudományokhoz, technológiához, mérnöktudományokhoz és matematikához szorosan kapcsolódó szakmákba.
2016.09.07. 07:33 |
Megálmodom, megtervezem, megvalósítom – tavalyi év után idén is elindult a Nők a Tudományban Egyesület „♀tervezem - Okosjövő lányoknak" elnevezésű programsorozata. A program pályaválasztás előtt álló diáklányoknak segít orientálódni és lehetőséget biztosít, hogy székesfehérvári cégeknél egy-egy napon betekintést nyerjenek természettudományokhoz, technológiához, mérnöktudományokhoz és matematikához szorosan kapcsolódó szakmákba.
 
A regisztráció elindult, a helyi cégek várják a 7-11. osztályos lányok jelentkezését a szeptemberi dátumokra. A jelentkezőknek lehetősége van árnyékként követni egy-egy cég munkatársát és így testközelből megismerkedni a munkafolyamatokkal és eszközökkel, az alkotás élményével. Elmúlt évben a szervezők a „♀tervezem - Okosjövő lányoknak programmal összesen négyszáz diákot értek el közvetlenül. A shadowing program idén ősszel zajlik, az Alcoa, a Videoton, az IBM, a Grundfos, az Emerson, az Innoskart, a Masterplast valamint az Óbudai Egyetem várja tárt karokkal az érdeklődőket. Regisztrálni itt lehet!
Idén a Megtervezem – Okosjövő lányoknak program shadowing programjához, két pályázat is kapcsolódik: az egyik a résztvevő diákokat, a másik pedig az őket tanító tanárokat célozza meg.
 
A diákoknak szóló pályázat célja a shadowing napon szerzett tapasztalatok elmélyítése, a metareflexió elősegítése, az élmények tudatosítása a pályázatot elkészítő lányokban. A pályamunkák egyúttal fontos visszajelzést adnak a program szervezőinek és a fogadó vállalatoknak, intézményeknek, elősegítve a program továbbfejlesztését.
 
A tanári pályázat célja a jó gyakorlatok megismertetése, megosztása annak érdekében, hogy a Megtervezem program kínálta lehetőségeket minél több iskolában a lehető legjobban ki tudják használni.
 
 A legkiválóbb pályamunkák készítőinek lehetőségük lesz az őszi szünet során egy izgalmas Okosjövő táborban (2016 november 2-4.) való részvételre és meghívást kapnak a gálarendezvényre is. A tábort követi, november 5-én az Okosjövő napja (http://nokatud.hu/megtervezem_okosjovonapja/), ahova várják a természettudományok iránt érdeklődő lányokat és fiúkat egyaránt.
 
A "♀tervezem - Okosjövő lányoknak" program - a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szervezésében, az amerikai egyesült államokbeli AAUW (Amerikai Egyetemista Nők Egyesülete) és az Alcoa Foundation támogatásával egy évvel ezelőtt indult el Székesfehérváron. A programsorozat célja, hogy csökkentsék a pályaválasztás előtt álló lányok tudományos területeken való elhelyezkedéséhez kapcsolódó előítéleteit, feltárják előttük a városban rejlő munkavállalási lehetőségeket, saját élményen keresztül, élőben mutassák meg az egyes szakmák konkrét feladatait. Hosszú távú cél, hogy a helyi fiatalok közül minél több lány válassza a műszaki, természettudományos és informatikai tanulmányokat, és megszerzett tudásukat helyi cégeknél kamatoztassák.

Gazdaság

  1. Együttműködési megállapodást kötött a FIVOSZ és az Óbudai Egyetem

    A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének és az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának célja a megállapodással, hogy az egyetem és a vállalkozói szféra tudásbázisára, szakmai tapasztalataira és kapcsolatrendszerére építve új együttműködési lehetőségeket teremtsen az oktatás, a kutatás, az innováció és a vállalkozásfejlesztés területén. 

    2026.11.07.
  2. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  3. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  4. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.