-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Megállapodás a Fehérvár Szépe verseny védjegyének használatáról és rendezéséről
A megállapodások értelmében Óber László jogtulajdonos ellenérték fejében átadta a Fehérvár Szépe Védjegy használatának jogát a városnak, az önkormányzat pedig megállapodást kötött a rendezésről a Pannon Lapok Társaságával. A szerződéskötés alkalmával elhangzott, hogy az elmúlt 12 évben 972 fő jelentkezett a versenyre és 180 döntős hölgy lépett színpadra. Cser-Palkovics András polgármester szerint a város nem titkolt célja lehetőséget biztosítani a fehérvári diákoknak, hogy megmutathassák tehetségüket.
2015.02.18. 16:19 |
A megállapodások értelmében Óber László jogtulajdonos ellenérték fejében átadta a Fehérvár Szépe Védjegy használatának jogát a városnak, az önkormányzat pedig megállapodást kötött a rendezésről a Pannon Lapok Társaságával. A szerződéskötés alkalmával elhangzott, hogy az elmúlt 12 évben 972 fő jelentkezett a versenyre és 180 döntős hölgy lépett színpadra.

Két szerződés sajtónyilvános aláírására került sor a Fehérvár Szépe versenyhez kapcsolódóan szerdán. A megállapodások értelmében Óber László jogtulajdonos ellenérték fejében átadta a Fehérvár Szépe Védjegy használatának jogát a városnak, az önkormányzat pedig megállapodást kötött a rendezésről a Pannon Lapok Társaságával. Az erről szóló dokumentumokat dr. Cser-Palkovics András polgármester, a Pannon Lapok Társasága részéről Kázmér Judit stratégiai ügyvezető igazgató és Szabó Miklós, a PLT ügyvezetésének elnöke, valamint Óber László jogtulajdonos írta alá.

Óber László elmondta, hogy a Fehérvár Szépe a Királyi Napok rendezvénysorozat záró akkordjaként indult, az elmúlt 12 évben 972 jelentkező volt összesen. Az elmúlt öt évben eljutottak odáig, hogy nemcsak Fejér megye területéről, hanem az ország sok pontjáról jelentkeztek, többek között Debrecenből, Kecskemétről, Szegedről, Miskolcról és Pécsről is érkeztek versenyzők, így a Fehérvár Szépe kilépett a városi és megyei keretek közül. Eddig összesen 180 döntős hölgy lépett színpadra és 12 királynőt választottak. Közülük 10 főiskolát, egyetemet végzett, vagy felsőfokú tanulmányokat folytat. Az elmúlt tizenkét évben a résztvevők közül Vagaszky Edina, Bokor Bianka és Csuti Anita a Miss Universe Hungary döntősei, Major Klára a Miss Regio Regia és a Nyugat-Magyarország Szépe verseny győztese, Molnár Szimonetta az Álomesküvő Szépe nyertese lett. Kiemelkedő modellkarriert ért el Molnár Fruzsina, Horváth Bianka és Kerkuska Lilla, akik nemzetközi szintéren, New York-tól Pekingig, Londontól Milánóig kifutóra léphetnek. Szabó Miklós, a PLT ügyvezetésének elnöke kiemelte, hogy szeretnének jó gazdái lenni a rendezvénynek, amely eddig is szívügye volt a PLT-nek, hiszen az elmúlt években médiatámogatóként kísérték a Fehérvár Szépe versenyt.

Cser-Palkovics András polgármester szerint a város nem titkolt célja lehetőséget biztosítani a fehérvári diákoknak, hogy megmutathassák tehetségüket. "Ez olyan közfeladat, amit fel kell vállalnia egy nagyvárosnak azért, hogy ne csak arról beszéljünk, miért maradjanak itthon a fiatalok, hanem tegyünk annak érdekében, hogy jól érezzék magukat a városban. Ebben ezeknek a versenyeknek is van feladata, szerepe. Azt sem titkoljuk, hogy ahol a város neve forog, ott fontos, hogy a minőség is olyan legyen, amilyet a város történelmi múltjával, gazdag jelenével, gazdasági szerepével, sport és kultúra tekintetében, illetve az oktatásban betöltött helyével kivívott magának. Ezt kell minden olyan rendezvénynek mutatnia, ahol a város neve megjelenik." - emelte ki Székesfehérvár polgármestere.