Másfélszeresére nőtt a fehérvári Laurel adózás előtti eredménye

 Az elmúlt évet változatlan, csaknem három milliárd forintos forgalommal zárta a székesfehérvári Laurel Számítástechnikai Kft., míg a cég adózás előtti eredménye több mint 50 százalékkal 289 millió forintra nőtt. A vállalat előrejelzése szerint az idei árbevétel és nyereség a tavalyi szint körül alakul majd. A 80 főt foglalkoztató cég eredményeihez hozzájárultak a saját fejlesztésű rendszerek is, melyeknek a forgalma megnégyszereződött.
2010.03.16. 07:38 |
Az elmúlt évet változatlan, csaknem három milliárd forintos forgalommal zárta a székesfehérvári Laurel Számítástechnikai Kft., míg a cég adózás előtti eredménye több mint 50 százalékkal 289 millió forintra nőtt. A vállalat előrejelzése szerint az idei árbevétel és nyereség a tavalyi szint körül alakul majd.
 
Bessenyei István, a cég ügyvezetője elmondta: a vevők szívesen fogadták a versenyképességet növelő, költségeket csökkentő eljárásokat és termékeket, így például az intelligens mérlegeket, vagy az adatbányászati rendszereket. A piac 2010-ben sem változik jelentősen, annak ellenére sem, hogy a kereskedelmi informatikában megjelent technológiai újdonságok, mint például az elektronikus árkijelző polccímkék, információs terminálok, önkiszolgáló pénztárgépek várhatóan az idén kezdenek nagyobb mértékben elterjedni - húzta alá az ügyvezető. A 80 főt foglalkoztató cég eladásaiban tavaly az eszközértékesítés és a szolgáltatások aránya 50-50 százalékos volt. Az eredményekhez hozzájárultak a cég saját fejlesztésű rendszerei is, például az információs terminálok eladása, melyeknek a forgalma tavaly megnégyszereződött. Mindemellett a cég csökkentette a költségeit is, például az új vállalatirányítási rendszer bevezetésével növelte a hatékonyságát.
 

Gazdaság

  1. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  2. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  3. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  4. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.